A keresőszolgáltatásnál sokáig megszokhattuk, hogy amikor egy adott weboldalra kerestünk, a Google Cache révén megtekinthettük annak korábbi változatát. Ezzel már megszűnt vagy ideiglenesen elérhetetlenné vált honlapokat is megtekinthettünk archív verzióban, de az év elején nyugdíjazták a funkciót. Szerencsére új formában, de ismételten hozzáadnak egy ilyen lehetőséget a keresőhöz, mutatjuk is, hogyan.
Az év elején a Google búcsút intett a gyorsítótárazott weboldalak funkciójának, mondván, hogy már nincs rá szükség. Ekkor talán kevesen gondolták volna, milyen sokaknak fog hiányozni ez a lehetőség a Google-ből, persze már a bejelentéskor utaltak rá, hogy tisztában vannak ezzel, ezért hozhatnak valamilyen másik hasonló funkciót. „Nem ígérünk semmit. Beszélnünk kell erről és megnézni, hogyan mehetne végbe ez az egész. Szükséges lenne bevonni azokat az embereket, akik erről jóval többet tudnak nálam, de azt hiszem ez minden szempontból jó lenne” — mondta erre utalva még februárban Danny Sullivan, a vállalat keresésért felelős ügyvivője.
És bár konkrét ígéret tényleg nem hangzott el, a Google-nél úgy tűnik, tényleg igyekeznek odafigyelni a felhasználók igényeire. Az egyik legjobb hely ugyanis az interneten, ahol archív cikkeket és weboldalakat lehet böngészni, a Wayback Machine nevű szolgáltatás. A világháló digitális archívuma 1996 óta létezik, azóta pedig jelentős mennyiségű gyorsítótárazott weboldalt őriztek meg az utókornak.
A Wayback Machine potenciálját pedig a Google is felismerte, mivel az Internet Archive oldalán hivatalosan is bejelentették, hogy a keresőóriás velük együttműködve hoz vissza egy hiányzó funkciót. Hamarosan tehát a Google-ben kapott találatoknál ugyanúgy elérhetővé válik az egyes weboldalak archivált változata, viszont a szóban forgó linkek mér a Wayback Machine-re mutatnak.
A közleményben leírtak szerint a gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a keresési eredmények mellett lévő három pöttyre kell kattintani. Ezt követően az Erről az eredményről panelt, majd a További információk erről az oldalról gombot kell megkeresni. Ezek után jelenik meg a Wayback Machine adott weboldalhoz tartozó linkje.
Az Internet Archive részéről leszögezték, a Google-lal való együttműködés hangsúlyozza a web archiválásának fontosságát, illetőleg kiterjeszti a Wayback Machine hatókörét, hogy a felhasználók még több mindent fedezhessenek fel. Mark Graham, a Wayback Machine igazgatója szerint néhány archivált weboldal nem lesz elérhető, mivel a jogtulajdonosok nem kívánják, hogy az Internet Archive megőrizze azokat, de megjegyezte, véleménye szerint „egy teljesebb, gazdagabb webre nyílik a kapu” ezáltal.