2022.03.21.TomiSpark

Az igazi retro érzés – Joyroom Game Console (Old School Series)

Miközben az okostelefonok idejét éljük, mai napig rengetegen imádják a régi típusú eszközöket és a klasszikus játékokat. Ezekhez eredeti állapotukban már elég nehéz hozzájutni, de olcsó és gyors megoldás erre a problémára is létezik.

Volt olyan időszak, amikor kevés menőbb dolog létezett az Atari, a Super Nintendo, vagy éppen a SEGA konzoloknál, rengeteg embernek pedig ez jelenti a gyerekkorát. Persze ezek felett is eljárt az idő, de a 80-as évek népszerű játékaira még mai napig megvan az igény. Korábban már mi is írtunk arról, hogy 8 és 16 bites játékok piaca egyre nagyobb lett az utóbbi időben, ezért folyamatosan növekszik az ehhez gyártott eszközök száma. Legújabb teszttermékünk is hasonló, ezúttal ugyanis a Joyroom retro játékkonzolja került a kezeink közé.

A csomagolása elég egyszerűre sikerült, viszont minden fontos információt tartalmazott, amit a használat során tudni érdemes. Ebbe sok dolog beletartozik, így például a töltés, a játékok száma, vagy éppen a képernyő mérete. A konzol és az ahhoz tartozó plusz egységek egy rettentően egyszerű műanyag tálcában voltak elhelyezve, ez azonban a kevés gond egyike, amely abszolút felejthető. A dobozban megtalálható volt maga az eszköz, melynek szögletes alakja, a helyenként lekerekített formákkal abszolút a 80-as években népszerű dizájnt idézi, és mivel multiplayer móddal is rendelkezik, így két plusz kontroller is jár hozzá.

Ezeket vezetékkel lehet csatlakoztatni, és ha már vezetékek, ne felejtsük el a AV és az USB kábeleket sem. Előbbivel azokra is gondoltak, akik játék közben inkább nagy képernyőn néznék az eseményeket, míg utóbbi nem éppen egy retro dolog, de 2022-ben alighanem ez lesz a legkisebb problémánk. Néhány régebbi konstrukcióval ellentétben, így lényegesen egyszerűbb tölteni az eszközt, mintha folyamatosan elemet kellene cserélnünk.  A csatlakoztatható kontrollekkel is ugyanez a helyzet, mivel két USB-C portba mennek bele.

Ami talán némileg bántja a szemet, hogy mindenen rajta van az óriási Joyroom felirat, persze nem a legzavaróbb jelenség, de biztosan meglettünk volna nélküle is. Ennek ellenére, mind a fő eszköznek, mind a kontrollereknek kellemes a súlya és a tapintása is, teljesen kézre esnek, ami egy hosszabb játékmenetnél nem utolsó szempont. A gombok kiosztása is a régi időket idézi, a bal oldalt található nyilak az irányításhoz kellenek, a középső pici pötty a reset és tulajdonképpen a home gomb is egyben, a jobb oldali egységek a játék funkciókért felelnek és néha szintén az irányításért, az alsó csíkon pedig a select és a start gombok találhatóak, melyeket talán nem kell magyarázni.

A jobb alsó sarokban helyezték el a hangszórót is, ami abszolút beleillik a képbe, és egyik sem foglal el nagy helyet, így továbbra is megmarad a minimál stílus. Mindenképpen beszélni kell a képernyőről is, mely 2,8 colosra sikerült, ami teljesen élhető, itt azonban gondot okozhat a sérülékenység. Noha önmagában elég erős dologról van szó, a rajta lévő fólia könnyen felválik és hamar karcolódik. Az oldalt található tekerőgomb sem tökéletes, ezen is dolgozhattak volna még, mivel elég kicsi, így inkább csak körömmel lehet jól kezelni.

Ami a működést illeti, mindenképp dicséretes, hogy a bekapcsolás után hamar magához tér a készülék és a játékok is szinte azonnal betöltenek, továbbá érdemes kiemelni, hogy nincs a különbség a játékok tempója között, mindegyik ugyanolyan gyors. Azt azonban már a negatívumok közé kell sorolni, hogy a játék során nem elég óvatosan használni a gombokat, némi erőt muszáj kifejteni, máskülönben könnyen elveszíthetjük az adott menetet.

Amiben viszont nincs hiba, hogy a játékokból tényleg minden létező klasszikus megtalálható, vagyis elég hosszú ideig el lehet szórakozni a kütyüvel, ám fontos, hogy ne az eredeti címek alapján keressük a programokat. A régi játékok hivatalos verziói továbbra is védettek, így itt kicsit más néven bukkanhatunk rájuk, de az élmény ezzel együtt is ugyanolyan. A konzollal kapcsolatban a vibrációt is különlegességként emlegették, ami egyébként bejött, mert több olyan játék van, melyeknél hangosan és határozottan, kissé talán túl erősen is rezeg vissza az eszköz, így amit ígértek, azt abszolút tartották is.  

A televíziós megjelenítést is érdemes kipróbálni, mert egészen más érzés. Mi egy Full HD-s okostévén, valamint egy sima HD Ready tévén teszteltük a Joyroom gyártmányát, ami összességében rendben volt. A nagyobb képernyőn tényleg elég látványosak a játékok, ugyanakkor a felbontás nem volt éppen tökéletes, de ezt nem is szabad elvárni ebben az esetben, ráadásul egy sima HD Ready verzión már jóval kellemesebb volt a látvány.

Ár: 5690 FT

Ár/Érték: 10/9

Köszönjük a terméket a Smartdiszkontnak, melyet az alábbi linken lehet megvásárolni:

Megtetszett? Vásárold meg!
Webshop felkeresése
9
/10
Ár/érték
Összegzés

Aki a retro életérzést keresi, vagy csak játszana egy jót, annak tökéletes választás. Igaz, hogy nem egy eredeti Nintendo vagy SEGA, de aki kevés pénzért szeretne egy olyan kütyüt beszerezni, amivel sok mosolygós pillanatot élhet át, annak nem érdemes tovább keresgélnie.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram