2024.03.27.TomiSpark

Itt egy jó megoldás, ha kivetítenéd a telefonod képernyőjét

Ezúttal egy USB-C – HDMI kábel érkezett hozzánk, amit örömmel próbáltunk ki, hiszen erről a terméktípusról legalább ugyanannyi jót lehet hallani, mint amennyi rosszat. Szerencsére a Lention gyártmányával kapcsolatban inkább pozitív érzéseink voltak.

Mit kell tudni a Lention márkájáról?

Bár a cuccaik elég sok helyen felbukkannak, valószínűleg sokan vannak, akiknek még ismeretlen a márkanév. A Lention 2009-ben született meg és professzionális PC-perifériákkal foglalkozik. Az indulásuk óta már 80-nál is több országban vannak jelen termékeikkel, melyek között megtalálhatók a dokkolók, kábelek, USB-C Hubok, töltőadapterek, fülhallgatók, állványok és hasonlók.

Portfóliójukkal tehát nem igazán tűnnek ki a tömegből, mivel még jó néhány olyan céget találni a piacon, amelyik ezekkel foglalkozik, mégis sikeressé váltak. A cég szerint ennek kulcsa egyrészt, hogy a kezdetek óta törekednek a hitelességre, így igyekeznek folyamatosan odafigyelni rá, hogy valós vásárlói értékeléseket tüntessenek fel, másrészt terméktervezési filozófiájuk miatt. Céljukként tűzték ki ugyanis a felhasználók termelékenységének növelését.

Ilyesfajta szöveget persze sok helyen olvashatunk, így mindenképp kíváncsiak voltunk, milyen használni huzamosabb ideig az egyik gyártmányukat. A mi választásunk végül egy USB-C – HDMI átalakítóra esett, amiről jót és rosszat is hallani bőven.  

Mire jó egy USB-C – HDMI kábel?

Valószínűleg sokan eljátszottak már a gondolattal, hogy a mobileszközükön futó tartalmakat nagyobb képernyőn tekintsék meg, ehhez pedig alapvetően két megoldás közül lehet választani, a vezeték nélküli kivetítés és a kábellel való csatlakoztatás között. Előbbi nyilván kényelmesebb és gyorsabb, a legegyszerűbb dolgokra, például fotók lapozgatására pedig elegendő szokott lenni, ugyanakkor videóknál, legfőképpen élő streamek esetében azért már akadhatnak problémák.

A legtöbbször nem olyan méretben és felbontásban látjuk a tartalmakat a nagyobb képernyőn, mint reméltük, sokszor a kép is akadozik és a képsebesség sem olyan, mint mondjuk a telefonon. Ilyenkor jön a másik megoldás, vagyis egy USB-C – HDMI kábel, amivel összeköthető a két készülék. Ebből azonban számtalan változat létezik, nem mindig egyszerű megtalálni a nekünk megfelelőt, illetőleg az igazán minőségi darabokat. Bár némelyik hozza azt, amit elvárnánk tőle, sok olyan is van, aminél nagy a késés mértéke, a minősége sem az igazi, esetleg kompatibilitási problémák lépnek fel.

Nem feltétlenül olcsó, de megérheti

Ezt a kábelt durván 10 ezer forintért árulják, ami nem kevés, ugyanakkor a fentiek tekintetében nem rossz ár ez egy olyan termékért, ami több szempontból is jól teljesít. Már a kicsomagolás után érezhető, hogy adnak magukra a márkánál, mivel a kábelt egy nagyon jó tapintású zacskóba csomagolták, de mellékeltek hozzá egy tépőzárt is, amivel sokat tehetünk a későbbi tartósságért.

A kábel egyébként 3 méter hosszú, ami nem kevés, ezzel ugyanis egészen jó lehetőségeink kínálkoznak az elrendezés módját tekintve, a tépőzárral például bármikor rövidebbre vehetjük vagy engedhetünk rajta. Akkor sem panaszkodtunk, amikor csak hanyagul tároltuk vagy helyeztük le valahova, mivel abszolút nem volt hajlamos a gubancolódásra.

Ebben persze a kábel vastagsága és masszívabb kialakítása is segített, ez mindenképp előnyös, mivel aligha akarnánk ennyit kiadni egy olyan kiegészítőért, ami néhány héten belül megsérül és tönkremegy. Szintén pozitív, hogy a végeken lévő fémes részek sem voltak hajlamosak a karcolódásra, pedig elsőre azt gondoltuk, komolyabban meglátszódnak majd rajta a használat nyomai.

Gyors és pontos

Míg a vezeték nélküli kivetítésnél elég nagy késést tapasztalhatunk, itt más a helyzet. A gyártó ráadásul nem csak gyors átvitelt, de 4K60Hz felbontást ígért, ami megfelelő tartalmak és ennek megjelenítésére képes eszközök esetében abszolút valós. Még nagyobb volt az élmény, amikor a telefont asztali módban használtuk, egy tévénél így lehetett a legjobban kihasználni a kábel képességeit.

Elsőre YouTube-on elérhető nagyobb felbontású videókkal próbálkoztunk, ahol gyakorlatilag hibátlan volt. A videókat ugyanolyan minőségben és szinte ugyanolyan képkocka sebességgel kaptuk meg, mint amikor a tévés alkalmazásban tekintettük meg ezeket, de mivel az esetek többségében nem feltétlenül erre használják az emberek, így megnéztük, mire képes még a kábel.

Ezt a streamet például gond nélkül lehozta, de sok függ attól is, milyen appot használunk.

Ehhez elindítottunk pár streamet, ahol azért már kijöttek hibák, hiszen néhány tartalom esetében észrevehető volt pici sebességbeli különbség, de sok függött attól is, milyen alkalmazást használtunk és milyen eszközön. Az olyan appok esetében ugyanis, amelyek nem támogatják a kivetítést, annál itt sem tudtunk csodát tenni, a gyengébb minőséget képviselő változatokkal pedig ugyanazok a problémák léptek fel, mint azon az eszközön, amelyiken futott az applikáció.

Nem volt azonban rossz élmény normál mobilos módban sem használni a kábelt, még játékoknál is élvezetes volt és egészen precíznek tűnt, miközben az ígért megjelenítési módok esetében is nagyszerűen teljesített. Ebből az egyik a Mirror, tehát a szokásos tükrözés, a másik pedig az Extend, amikor kiterjeszthetjük a képernyőnket. Ez főként munkánál lehet hasznos, ha nagyobb kijelzőre vagy több alkalmazás együttes használatára lenne szükség és egy gyors megoldás kellene.  

Ezt is telefonról toltuk és nem panaszkodhattunk.

A terméket nagyon köszönjük a Smartdiszkontnak! Akit érdekel, ide kattintva éri el ezt a kiegészítőt.

Ár: 10 490 Ft

9
/10
Ár/érték
Összegzés

Nem feltétlenül olcsó, de van ennél drágább darab is a piacon és ezért a pénzért egy kifejezetten hasznos és megbízható terméket kapunk. A Lention gyártmánya jó választás, ha egyszerű, de hatékony megoldást keresünk a számítógépünk vagy mobileszközünk képernyőjének kivetítésére és kiterjesztésére.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Array
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram