2022.02.08.TomiSpark

Szűk nyolc percben a világ egyik legjobb szimulátor versenye

A koronavírus okozta helyzet miatt jött létre a legendás Le Mans-i 24 órás autóverseny szimulátoros változata 2020-ban, az esemény pedig folytatást is kapott, mely az eredeti eseményhez hasonló lebonyolítással és kiváló pilótákkal zajlott idén januárban is.

Az esport versenyek jóval nagyobb közönséggel rendelkeznek a járvány kezdete óta, de olyan sorozatok is létrejöttek, melyek korábban nem léteztek. Ilyen például az endurance versenyzés legnevesebb és talán legnagyobb kihívással rendelkező futamának, a Le Mans-ban rendezett 24 órásnak a virtuális verziója.

Az eredeti verseny halasztása miatt rendezték meg 2020 nyarán a virtuális Le Mans-t, mely elképesztően profi közvetítést kapott, ráadásul a szimulátor pilóták mellett ismert és sikeres autóversenyzők is csatlakoztak. A versenyt 2022 januárjában második alkalommal is kiírták, mégpedig a az 5 fordulós Le Mans Virtual Series 2021-22-es szezonjának záróeseményeként, a lebonyolításra és a minőségre pedig most sem lehetett panasz.

50 autóval 200 versenyző indult, 39 különböző országot képviselve, köztük olyan nevekkel, mint a Formula-1 újdonsült világbajnoka Max Verstappen, a korábbi F1-es pilóta Juan Pablo Montoya és az IndyCar-bajnok Alex Palou. Nem kell elkeseredni azoknak sem, akik esetleg lemaradtak, a Porsche YouTube csatornájára ugyanis nemrég felkerült a rövidebb összefoglaló, melyet érdemes megtekinteni.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Array
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram