2021.11.05.TomiSpark

Akár a nézők is beleszólhatnának az e-sport mérkőzésekbe

A Sony által ismertetett szabadalom alapján nem elképzelhetetlen, hogy a jövőben olyan eseményeket rendezzenek, ahol a közvetítések alatt a nézők is jelentősen befolyásolhatnák a meccsek kimenetelét.

Tagadhatatlanul egyre nagyobb teret nyer magának az e-sport és ez bizonyos játékok esetében már televízióban is találkozhatunk ilyen jellegű közvetítésekkel. Ez persze még mindig gyerekcipőben jár, ám a neten virágzik ez a szegmens, de mint minden esetben, itt sem árt néha elgondolkodni a fejlesztéseken.

A Sony most húzott egy merészet, mert úgy gondolják, jó ötlet lenne, ha a rajongóknak nagyobb beleszólásuk lenne a különféle versenyek alakulásába. Az Kotaku értesülései alapján a japán cég még az előző évben nyújtott be egy olyan szabadalmat, melynek értelmében a nézők simán kirúghatnának embereket az adott játékból és eseményből.

Ez persze egy elég veszélyes dolog, az ugyanis elég egyértelmű, hogy mindenkinek nem lehet megfelelni, de a visszaélések ellen is létezik egy forgatókönyv. A szavazók esetében el kellene érni egy meghatározott százalékot a végleges döntéshez, így tehát a többség akarata érvényesülne, mielőtt elköszönnek valakitől.

Az biztos, hogy izgalmas és egyben forradalmi az ötlet, de ugyanakkor több szempontból sem biztos, hogy ez lenne a jó megoldás, elvégre elég könnyen célponttá tehetik a játékosokat, akár egy rossz megmozdulás alapján is.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram