A böngészők világában az Arc nevű program még mindig egy gyerekcipőben járó dolog, de továbbra is kifejezetten ötletesnek mondható. Erre mutatunk egy újabb érvet, mivel a fejlesztők előálltak egy olyan újítással, amivel könnyen átvariálhatjuk olyan weboldalak dizájnját, mint például a Spotify, a Google, esetleg a YouTube.
Korábban már mi is beszámoltunk olvasóinknak az Arc böngészőjéről, amely 2022-ben jelent meg az Apple laptopjaira, illetőleg asztali gépeire. A fejlesztők továbbra is egy élményalapú böngészőként hivatkoznak rá, ennek pedig már a mobilos változata is megérkezett márciusban, így egyre több platformon vannak jelen, igaz még lenne hová fejlődni.
Röviden úgy jellemezhetnénk az Apple eszközeihez gyártott böngészőt, mint egy olyan programot, amely igyekszik nagyban különbözni a szegmens többi szereplőjétől. Éppen ezért másképp közelítették meg a dolgokat, minden lényeges dolgot egyetlen oldalsávba helyeztek, hogy olyan tereket hozzanak létre, amelyeket egy adott feladatra összpontosítva használhatunk. Ezen túlmenően is vannak furcsaságai, nincsen például könyvjelző rendszere, de még több apróságban is más, mint mondjuk a Google Chrome.
Most például bemutatták a Boosts nevű funkciót, melynek lényege, hogy néhány kattintással simán megváltoztathatjuk a jól ismert weboldalak kinézetét, ha megunnánk az eredetit. Ehhez a böngésző egy maroknyi hasznos módot kínál. Van egy színválasztó, amellyel a legtöbb webhelynél kicserélhetjük a megszokott fekete vagy fehér hátteret, de több esetben lehetőségünk nyílik arra is, hogy megváltoztassuk az alapvető betűtípusokat.
Ezek így elsőre talán nem tűnnek jelentős változtatásoknak, de higgyük el, nagyon is azok. A hátterek és a betűtípusok nagyban befolyásolják egy weboldal kinézetét, ahogyan az alábbi képen is látszik.
Képzeljük csak el, ha mondjuk a megszokott betűtípusok helyett valami egészen mást használunk mondjuk a Spotify esetében. Ilyenkor máris olyan érzésünk lehet, mintha egy egészen új weboldalra kerültünk volna, de hogy ne menjünk ennyire messzire, a Gmail-fiókunknál intézett változtatások is új benyomásokkal gazdagítanak minket.
Említést kell még tenni a Zap nevű funkcióról is, amivel eltüntethetünk olyan elemeket a webhelyekről, amelyek nekünk nem tetszenek. Így elvileg igényeinknek megfelelően variálhatjuk az egyes oldalakat, hogy kényelmesebb legyen a használatuk, zavaró dolgok nélkül. Ha pedig olyasmit hoztunk így létre, ami igazán elnyerte a tetszésünket, akkor arra is lehetőségünk van, hogy az eredményünket megosszuk más felhasználókkal is, illetőleg az Arc egy galériát is összeállít a kedvenc egyéni beállításainkból.
Felmerülhet persze, hogy ezek a módosítások mennyire aggályosak a nagyvállalatok szempontjából? Erre a kérdésre az Engadget újságírója is gondolt, így megkérdezte Nate Parrott terméktervezőt, aki elárulta, főként azért nem lesz ebből probléma, mert egy nagyon kicsi közösség használja az Arc böngészőjét.
„Nagyon elmentünk abba az irányba, hogy a felhasználóknak nincs hatásköre az általuk használt webes eszközök felett, miközben a vállalatoknak annyi mindenük van ehhez. Úgy gondolom, hogy a felhasználóknak valójában van egy kis hatásköre, így szerintem bármi, ami egy kicsit is a másik irányba lendíti a dolgokat, az szerintem pozitív és egészséges dolog lesz” – mondta el a portál kérdésére Parrott.
Aki esetleg szeretné tesztelni az újdonságot, annak jó és rossz hírrel egyaránt szolgálnunk kell. Egyrészt bárki jelentkezhet erre, másrészt viszont ott van az a dolog, hogy a hozzáféréshez egy várólistára kell feliratkozni, így sokakban kialakulhat némi bizonytalanság.