2023.10.25.TomiSpark

Ezt tudja egy elektromos telefontartó – Borofone BH66

Ismételten a Borofone egyik terméke landolt a Tesztfázisnál. A márka cuccai közül néhányat már volt alkalmunk kipróbálni, általánosságban véve pedig elmondható, hogy egészen jó minőséget képviseltek, főként az árszabáshoz mérten. Ez legutóbbi teszttermékünkre is igaz volt, ami néhány apróbb hibájával együtt is abszolút megéri az árát.

A Borofone sokféle kiegészítőt gyárt, így például autós kütyüket is, amiből rengeteg fajtát találni a piacon, de mivel a szóban forgó márka termékeit viszonylag sok helyen megtalálhatjuk a hazai webáruházakban, úgy határoztunk, kipróbáljuk a BH66 Smart Electric Car Holdert. Ez egy szellőzőre erősíthető autós telefontartó, amely a gyári leírás szerint elektromosan állítható, valamint 360 fokban elforgatható. Bár ez elsőre talán nem tűnik lényegesnek, valójában két olyan szempontról van szó, amely nagyban javíthat a kényelmen.

A termék csomagolása a szokásos volt. Egy színes doboz, amelyen rajta vannak a legfontosabb információk, valamint néhány fotó az eszközről. Ez persze lényegtelen, ha webshopból rendelünk, hiszen ott már előtte is megvan a lehetőségünk arra, hogy utánanézzünk az árunak, de egy fizikai boltban igenis sokat számíthat. Emiatt tehát jár a piros pont a márkának, mivel egy 4490 forintos termékről van szó, ilyen árkategóriában pedig lényegesen rosszabb csomagolásokat is láttunk már.

Belül egy műanyag rekeszben volt elhelyezve a főegység, a töltőkábel, illetőleg a szorítóbilincs, amivel a szellőzőre tudjuk rögzíteni az eszközünket. Használatához a bilincset hátulra tudjuk felhelyezni, melynek szorítótartománya 66-89 milliméter között van, tölteni alul tudjuk egy USB-C porton keresztül, ha pedig működésbe hoznánk, elég megnyomni a bal oldalán található gombot. Ekkor a túlsó végen lévő tartóelem nyitja a rendszert, ami körülbelül 2 másodpercig tart, majd ugyanennyi idő alatt vissza is zár magától.

Normális esetben ennyi idő bőven elég arra, hogy odategyünk egy telefont, ugyanakkor ez kicsit problémás lehet, ha figyelmetlenebbek lettünk volna. Pozitívum viszont az anyaghasználat, hiszen ABS műanyag és alumínium ötvözet keverékéből készült a tartó, amelynek két szélső eleme belülről puhább gumírozott felülettel van ellátva.

Ez óvja a telefont a karcoktól, ha esetleg tok nélkül használnánk, bár sok más olcsó autós tartóval ellentétben itt egyáltalában nem éreztük hátrányát annak sem, ha tokban tettük bele a készülékeinket. A telefon hátlapja mögött egy műanyag lapocska van rajta a Borofone felirattal, ez viszont kapott egy védőfóliát, vélhetőleg a későbbi karcok elkerülése végett, amire jó esély lenne. Tényleg szebb lett így a termék, de sajnos a mindennapi használat során könnyedén benne van, hogy karcos lesz a felület.

Szót kell ejteni az akkumulátorról is, amiből egy 150mA kapacitású dolgozik az eszközben, ezt pedig a gyári leírás szerint 2 óra alatt lehet teljesen feltölteni, de tapasztalataink szerint gyorstöltővel ebből azért lehet faragni egy kicsit, nem beszélve arról, hogy a hozzá mellékelt kábel is elég hosszú, így akár a kocsiból is könnyedén tölthetjük. Ígéreteik szerint 100 százalékos állapotban 30 napig működik, ami megint csak jól hangzik, hiszen így nem kell állandóan aggódnunk azon, hogy lemerülne.

A szellőzőbe rögzítéshez a hátul lévő szorító gombját kell erősen benyomni, majd elengedni, amikor a tartó megfelelő pozícióban van. Ezt követően a fentebb már említett módon elhelyezzük a telefont, amiből 4,5-7 colosak férnek bele, ezzel pedig készen is volnánk. Amennyiben menet közben úgy döntenénk, hogy elforgatnánk a telefont, akkor azt manuálisan elvégezhetjük, egyébként tényleg semmi más dolgunk nincs a tartóval.

A teszt során igyekeztük komolyabb igénybevételnek kitenni a Borofone gyártmányát, hogy megbizonyosodjunk róla, mit is tud valójában, így többféle módon is kipróbáltuk. Elvittük normál útra, autópályán is voltunk vele, de rázósabb útszakaszokon is stabil maradt. Apróbb problémát éreztünk azonban azzal kapcsolatban, hogy egy csúszósabb telefon már kimozdítható a tartóelemek közül némi erőkifejtéssel, szóval azt ajánljuk, hogy egy rázósabb szakaszon, nagyobb tempónál győződjünk meg róla, tényleg fixen a helyén van-e.

Teljesen tökéletes autós tartót viszont nehéz alkotni, ha pedig onnan nézzük a dolgot, hogy 5 ezer forintot sem kérnek el ezért, akkor nem panaszkodhatunk. Egy minőségi anyagból készült elektromos eszközt kapunk, ami egészen kellemes dizájnnal rendelkezik, a legtöbb esetben stabilan tart, miközben a használata és a telepítése sem túl bonyolult.

A terméket ide kattintva tudjátok megrendelni, a tesztlehetőséget pedig ismételten nagyon köszönjük a Smartdiszkontnak!

9
/10
Ár/érték
Összegzés

Kaphatunk ennél drágább és márkásabb eszközt is, de ha olcsón akarunk jót venni, akkor ezt csak ajánlani tudjuk. Mint minden megfizethető terméknek, úgy ennek is megvannak a maga hibái, ám ezek elenyészőnek mondhatók a rengeteg pozitívum mellett.

 

Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram