A Meta mikroblogos szolgáltatására sokan kíváncsiak voltak világszerte, ám sajnos Európában mostanáig nem volt elérhető. Ez napokon belül megváltozik, mivel a platform weboldalán egy visszaszámláló óra jelent meg, további az Instagramon is vannak erre egyértelműen utaló jelek, így biztosra vehető, hogy december 14-én indul a Threads Európában.
Régóta sejthető volt, hogy a Meta is szeretné elindítani azt a szolgáltatást, amivel riválist adhat a sokak által használt Twitternek, ami azóta már az X névre hallgat. A jól ismert mikroblog ugyanis rengeteg nehézséggel nézett szembe idén nyáron, ezt kihasználva pedig a Facebookot és az Instagramot is üzemeltető cég úgy döntött, ideje lépni.
Nagyjából így foglalható össze röviden a Threads indulásának története, amely szorosan kapcsolódik az Instához, így onnan is elérhető a szolgáltatás, Európában viszont hiába akartuk igénybe venni. Az Európai Unió szigorú adatvédelmi szabályai miatt azóta sem érhető el a platform ezen a kontinensen, ám két dolog is egyértelműen utal arra, hogy ez napokon belül megváltozik.
Az elsőről még a The Verge számolt be néhány nappal ezelőtt. A portál arról írt, hogy bár hivatalos bejelentés még nem történt, a Threads weboldalán egy visszaszámláló óra jelent meg, ahogyan az alábbi fotón is látható.
A másik dologra magunk is rábukkantunk az Instagramon, ahol a Továbbiak gombra nyomva már jó ideje látható mobileszközökön a Threads névével és logójával ellátott menüpont. Utóbbit felkeresve eddig csak az alkalmazásbolt nyílt meg, ahol azt az üzenetet kaptuk, hogy az app nem érhető el az országunkban, most viszont már egy forgó ticket nyílik meg, rajta egy QR-kóddal, valamint a pontos megjelenési dátummal.
Ezt mindenkinek érdemes felkeresnie, hiszen ez egyfajta személyes, digitális meghívó, a rajta álló információk alapján pedig biztosak lehetünk benne, hogy 2023. december 14-én 12:00-kor elrajtol a Threads Európában is.
Ez tovább növelhetik felhasználóbázisukat, miután már a rajt is jól sikerült. A kezdéskor az európai regisztrálók nélkül is fantasztikus számokat produkáltak, igaz voltak a platformnak gyerekbetegségei, de reméljük kellemes élményben lesz részünk. A megjelenés után természetesen a Tesztfázis oldalán is megtalálható lesz egy értékelés a Threads webes és mobilos változatáról egyaránt.