Elég régóta várták már a rajongók, a cég pedig sokáig húzta a bejelentést, de január 16-án erre is sor került. Ami azonban érdekes, hogy itt sem árultak el mindent. Megjelent az első videó, de pontosabb részletek majd csak tavasszal jönnek a konzolról.
A Nintendo egy YouTube-videóban leplezte le hordozható játékkonzoljának legújabb változatát. A Nintendo Switch 2-ről azt már biztosan tudni lehet, hogy visszafelé is kompatibilis lesz az előző verzióval, vagyis a korábbi gép játékaival.
Mint az kiderült, a konzolról április 2-án, egy Nintendo Direct prezentáción tudhatunk meg többet, még a pontos megjelenési dátumát sem voltak hajlandók elárulni. A Nintendo emellett áprilisban kezdődően a világ különböző városaiban tervez különböző élményeseményeket tartani, amelyek közül az elsőre New Yorkban és Párizsban kerül sor április 4. és 6. között. Ezt további városok követik majd Észak-Amerikában, Európában, Óceániában és Ázsiában.
A videóból az már most látszik, hogy az eszköz nagyobb képernyőt kapott, valamint a hozzá tartozó Joy-Con kontrollereket, amelyek úgy tűnik, hogy mágnesekkel csatlakoztathatók, valamint egy apró porttal a kontroller oldalán. A mostani videó arra mindenképp jó volt, hogy a vállalat lezárja a találgatásokat, amelyek a bemutatással voltak kapcsolatosak. A többi viszont majd csak tavasszal derül ki.