2022.10.19.TomiSpark

Váratlanul három új iPadet mutatott be az Apple

Arról már korábban is pletykáltak, hogy a szokásos év végi nagy események helyett egy szolidabb körítéssel érkezhet a legújabb táblagépük, kedden viszont minden nagyobb előjel nélkül három friss készüléket is lelepleztek.

Nagyobb változások hiányában ezúttal csak közlemény és videók formájában, minden nagyobb rendezvény nélkül mutatkoztak be a 2022-es iPadek. A Pro változatból kettőt prezentáltak, melyek 11 és 12,9 hüvelykes kijelzővel lesznek elérhetők, de rajtuk kívül megjött a 10. generációt iPad is, amit alacsonyabb áron szerezhetnek be az érdeklődők.

A cupertinóiak drágább modelljeiben főképp az M2-es chip számít igazán újdonságnak, ami az idén bemutatott MacBook Airben, valamint a MacBook Pro 13 colos verziójában is megtalálható. Ez a gyári adatok szerint a videókártya esetében 35, a processzor oldalán pedig 15%-os gyorsulást jelenthet az előző generációhoz képest, amiben még az M1-es dolgozott, és a memória sávszélessége is megnőtt 50%-al.

A dizájn tekintetében észrevehető változás nem történt, a hátsó kamerák 12 megapixelesek, akárcsak az elülső, ráadásul mindkettő ultra-széles látószögű optikát kapott, ami főként a videóhívások során jöhet majd jól utóbbi esetében. A két méret között a különbség, hogy a mini-LED-es XDR kijelző csak a nagyobbnál van jelen, de újdonság még a wifi 6E megjelenése, az Apple Pencil lebegő funkciója, amivel a készülék 12 milliméter távolságban is érzékeli a ceruzát, és a Smart Keyboard Folio/Magic Keyboard páros is említésre méltó. Utóbbiak olyan gombokat és funkciókat tartalmaznak, melyek hasznosak lehetnek az egyes munkafolyamatok során.

Mindezeken kívül az iPad Pro modellek nem sokat módosultak a közvetlen elődökhöz képest, rajtuk kívül viszont szintén megjelent a simán iPad névre hallgató tablet is. Az olcsóbb kivitel már teljes kijelzős dizájnnal érkezett, 10,9 hüvelykes méretben, az eszközt pedig az A14 Bionic chip hajtja. Ez még az iPhone 12-vel debütált, a teljesítmény pedig nem lesz feltétlenül rossz ezáltal, de komolyabb munka esetében nem ez lesz a megfelelő választás.

Ami érdekes, hogy a rendszermemóriával kapcsolatban egyelőre nem adott ki információkat az Apple, viszont már itt is megjelent az USB-C csatlakozó a Lightning helyett, az 5G támogatás akárcsak a nagy tesóknál, úgy itt is megvan, de a kamera, és a wifi tekintetében sem lesz különbség, illetőleg itt is élvezhetjük a Magic Keyboard előnyeit.

Az új eszközök már most is előrendelhetők, a Pro 469 990 forintról, míg a 10. generációs iPad 259 990 forintról indul.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Array
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram