2022.05.10.TomiSpark

Van egy weboldal, ami képes lehallgatni a billentyűzetünket

Relatív, hogy mennyire hasznos találmány, de létezik. A Keytap3 nevű program a böngészőből működik, és csak egy mikrofonra, valamint egy hangosabb billentyűzetre van szüksége az adatok feldolgozásához.

Egy igazán érdekes oldalra bukkant nemrégiben a Gizmodo. A portál néhány napja számolt be a Keytap3-ról, melynek lényege, hogy hang alapján azonosítja be, amit írunk éppen. A rendszer egy nagyon egyszerű tényen alapszik, vagyis azon, hogy a billentyűzetek jelentős része még mindig kellemetlenül hangos tud lenni.

Ezt használja ki a Keytap3 is, ami Georgi Gerganov munkásságának eredményeképpen jött létre. A fejlesztő már elég régóta kísérletezik azzal, hogy hangok alapján megállapítsa, mit is gépelünk, de a korábbi megközelítések számítógépes modellekre támaszkodtak, amelyeket előbb be kellett tanítani.

A előző verziónál a billentyűzet használójának ismert szavak és kifejezések előre meghatározott sorozatát kellett beírnia, amelyet Gerganov szoftvere kiindulási pontként használt, hogy megfejtse, mit gépeltek be, amikor a tartalom még ismeretlen volt. Szintén fontos volt, hogy a mikrofon helyzete gyakorlatilag változatlan maradjon, mert ez is befolyásolta az eredményeket.

Gerganov most teszteli a Keytap3-at, amely elvileg már túllépett a korábbi korlátokon. Használatához egyszerűen csak egy használható mikrofonra van szükség, ami a telefonokban is megtalálható, valamint egy olyan alkalmazásra, amely a jelek szerint akár beágyazható és futtatható közvetlenül egy weboldalba.

A szoftver alapvetően még az angol nyelvvel a legpontosabb, és persze egy hangosabb billentyűzettel, de valójában 100%-os eredményre nem érdemes számolni. Mindez egyelőre még nem alkalmas arra, hogy egy hosszabb levelet, vagy szöveget pontosan megjegyezzen, arra viszont kiváló lehet, hogy bizonyos web-címeket, jelszavakat, vagy felhasználóneveket feljegyezzen, mert az apróbb dolgokat elég szépen kitalálta.

A weboldal az alábbi linken keresztül érhető el: https://keytap3.ggerganov.com/

Megosztás
Beszéjünk róla!
Array
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram