2021.12.06.TomiSpark

Ünnepi újításokat hoz a Google

A keresőóriás is készül az ünnepekre, de nem csak a megszokott látványos logókkal. Ezúttal az Android felhasználóknak igyekeznek minél több lehetőséget biztosítani.

A frissítések és az újdonságok eddig sem álltak távol a Google-től, ez pedig a mostani karácsony esetében sem lesz másképp. Az idei esztendő végére olyan fejlesztésekkel rukkoltak elő, melyek a vállalat szerint nagy segítséget nyújthatnak az ünnepi időszakban, főként a családok számára.

Okoseszközök lassan már szinte mindenkinél vannak, ezek nagy részén pedig az Android fut, melyre most egy egészen érdekes csomag érkezett, erről pedig a Google saját blogján jött a bejelentés. Az egyik legfontosabb újítás a Family Bell, ami körülbelül azt tudja, ami a nevében van, értesítéseket küld a család számára, hogy ennek köszönhetően könnyebb legyen összehívni az embereket a közös eseményekre. Ezt elvileg minden Androidos eszköz támogatni fogja, így senki sem marad le róla.

Forrás: Google - The Keyword

A csomag tartalmazta még az egyre népszerűbb YouTube Music szolgáltatásra kihozott új widgetet, új képkerettel bővült a Google Fotók, amibe a számunkra kedves képek kerülhetnek bele, de ugyanitt lesz egy Emlékek nevű funkció is, melybe a legfontosabb pillanatokat gyűjthetjük össze kategorizálva. Szintén fontos még az Android Auto fejlesztése is, mellyel szerették volna még könnyebben összehozni az embereket.

Itt a hivatalos infók szerint olyan üzeneteket lehet majd küldeni szeretteink számára, melyen láthatják az aktuális pozíciónkat és képben lesznek azzal, hogy merre járunk, mennyi idő múlva érkezünk meg, de adott esetben arra is jó, hogy könnyebben odanavigáljanak minket. A Google a Digitális Kulcsról is említést tett, ez már egyre több eszközön megjelent és ahogy megy az idő, valószínűleg a járművek tekintetében is nagyobb lesz a választék erre vonatkozóan.

Forrás: Google - The Keyword

Az Emoji Kitchenhez is hozzányúltak, ami még tavaly debütált és annak a lehetőségét kínálta a felhasználóknak, hogy mixelhetik össze a hangulatjeleket és hozhatnak létre egyedieket ezáltal. Mostantól kezdve még több esély lesz erre, mert tovább bővült a variálható emojik száma.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Array
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram