2022.08.19.TomiSpark

Újabb hajtogatható telefonokkal állhat elő az Oppo

Úgy tűnik, felvirágzott a kihajtható mobilok piaca, miután az elmúlt héten több neves gyártó is új fejlesztésekkel szállt versenybe a kategóriában, amiben a hírek szerint a kínai vállalat sem szeretne lemaradni.

Egyre többen érdeklődnek a hajtogatható okostelefonok iránt, ami a praktikusságát tekintve nem is csoda, ugyanakkor eddig még eléggé gyerekcipőben jártak ezek a termékek, ráadásul az áruk sem volt igazán kedvező.

A visszajelzések alapján a korábbi gyártmányok közül az Oppo Find N volt az egyik legkedveltebb gyártmány, mivel összehajtott állapotban viszonylag kompakt méretet kínált, kihajtás után viszont egy igen kellemes képernyőméret fogadta az embereket.

Fotók: Oppo

Több jel is arra utal, hogy erre alapozva, hamarosan érkezhet a folytatás, a technológiai portálok hírei mellett ugyanis a vállalat termékigazgatója, Pete Lau osztott meg Twitter-oldalán két fotót, melyen egy hajtható telefon zsanérját lehetett felismerni. Kicsit később már a cég is közzétett egy képet, amin a dupla zsanéros megoldásra utaltak, bővebb információkat azonban nem árultak el erről a technikáról.

A kiszivárgott információk alapján egyébként Find N Flip néven is jöhet majd egy újdonság, mely a kagylós megoldást alkalmazná, a frissítéseknek pedig lassan tényleg itt lesz az ideje, miután a riválisok már letámadták a piacot. Az elmúlt napokban megérkezett a Samsung Galaxy Z Fold, és a Galaxy Z Flip negyedik generációja, majd kicsivel később a Motorola is bemutatta a legújabb Razr-t, valamint a Xiaomi Mix Fold 2 is megjelent nemrégiben.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Array
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram