2022.10.09.TomiSpark

Új PC-s alkalmazással érkezik az EA

Azt már jó ideje rebesgetik, hogy az Electronic Arts szeretné lecserélni, és valami frissebbel helyettesíteni az Origin nevű PC-re optimalizált applikációját, most azonban már látszik is a fény az alagút végén. A közeljövőben a felhasználókat is értesíteni fogják az újdonságról.

2020-ban derült ki először, hogy új dolgon törik a fejüket az EA szakemberei. Az Origin hivatalosan a kiadó saját disztribúciós rendszereként jelent meg 2011-ben, amivel Észak-Amerikában például a Scrabble Networköt váltották le.

Most globálisan készülnek valami hasonlóra, mivel az Engadget hírei szerint a cég új alkalmazást indít, hamarosan pedig megkezdik az új applikáció bevezetését a Windows-felhasználók számára. Közleményük szerint az EA alkalmazás, amely most fejezte be a nyílt béta fázisát, az eddigi leggyorsabb és legkönnyebb PC-s kliensük lesz.

Az EA áramvonalas dizájnt ígér, amiben a navigáció könnyebb lesz, de a közösségi funkciókat is továbbfejlesztették, hiszen az EA-fiókokat olyan platformokhoz köthetjük majd , mint a Steam, az Xbox és a PlayStation - ami jól jöhet a cross-play-támogatással rendelkező játékoknál, például az Apex Legends és a FIFA 23 esetében is.

Mindezekhez jár majd egy egyedi azonosító, továbbá nemsokára az Origin-felhasználók is meghívást kapnak, hogy váltsanak át az új alkalmazásra, amiben minden korábbi elemünk és adatunk megtalálható lesz.

Ami érdekesség, hogy a pletykák szerint ez az újítás gyakorlatilag kizárólag a Windows felhasználóinak készült, mivel belátható ideig azoknak, akik macOS-en nyomulnak, még az Origin for Mac alkalmazás lesz látható.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram