2023.09.21.TomiSpark

Új logót kapott a Facebook, de vajon észrevette ezt bárki is?

A közösségi oldal logóját időnként frissíteni szokták, de szinte sosem nagy az átalakulás, ezt inkább csak akkor lehet észlelni, ha sok év távlatából szemlézzük az emblémákat. Most is hasonló a helyzet, mivel a Meta újfent változtatott a dizájnon, bár ez inkább a színezést tekintve szembetűnő.

Aki figyelmes volt, észrevehette, hogy a Facebook hivatalos oldalán kicserélték a profilképet, a legutóbb feltöltött fotón pedig már az új logó látható. A legutóbbihoz képest alapvetően annyi változott, hogy a kisbetűvel jelölt „f” mögött a háttér sötétebbé vált, a többi azonban maradt olyan, amilyen volt. A betű szinte ugyanolyan, mint eddig, valamit a logó formája is megmaradt kereknek, ahogyan az alábbi fotón is látható.

A módosításról a közösségi site blogján is beszámoltak, illetőleg megindokolták azt. „Az volt a szándékunk, hogy a Facebook logójának felfrissített változata, merészebb, energikusabb legyen, ezzel pedig egy örök érvényű dizájnt alkossunk. A markáns, új finomítások mindegyike az alkalmazás identitásának kulcsfontosságú elemeként nagyobb harmóniát hoz létre az egész dizájnban. Ezt a Facebook kék alapszínének magabiztosabb kifejezésével értük el, amelyet úgy építettünk fel, hogy vizuálisan könnyebben megfigyelhető legyen az alkalmazásunkban, és erősebb kontrasztot biztosít az „f” kiemeléséhez” – írták a bejegyzésben.

Fotók: Meta

Ehhez még a posztban hozzátették, hogy egyedi betűtípusuk, a Facebook Sans által újratervezték a szóvédjegyüket is, hogy ezzel is az identitásuk örökségére építhessenek, valamint erősebb kapcsolatot hozzanak létre a szóvédjegy és a többi betűtípus párosítása között. Ezeken túlmenően egyébként a hangulatjelek megjelenésén is finomítottak, valamint kaptunk némi múltidézést is az alábbi videónak köszönhetően.

Ebből már jól látszik, hogy az évek alatt komolyabban módosult a logó, az apróbb lépések viszont sokaknak fel sem tűnnek, mivel a Meta érthető okokból ragaszkodik a szokásos betűhöz és felirathoz, amivel a legtöbben beazonosítják a platformot.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Array
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram