Community Chats néven érkezik az új lehetőség, mely lehetővé teheti a felhasználók számára, hogy érdeklődési körük alapján szervezzék meg a beszélgetéseiket.
Egyelőre még csak néhány felhasználó számára elérhető, de hamarosan már világszerte használhatóvá válik majd az újdonság, ami magyarul a Közösségi beszélgetések névre hallgat. A funkció gyakorlatilag a Discord megoldására hasonlít, miután ez a Facebook-csoportokhoz kapcsolódik.
Mark Zuckerberg közleménye szerint ennek köszönhetően a közösségi oldal felhasználói az általuk kedvelt témákról beszélgethetnek új fajta módon, ehhez pedig a szokásos szöveges üzeneteken túl a hang és a videohívások is segíthetnek.
A Meta ettől azt várja, hogy így az egyes csoportok tagjaitól, egyszerűbben és gyorsabban érkezhetnek reakciók. Elképzeléseik alapján a fejlesztésük akár arra is felhasználható, hogy a közösségi csevegéseket a közvetlen társadalmi körön kívüli emberekkel való kommunikációra is használhatják az érdeklődők, az adminok számára pedig rengeteg moderációs eszközt biztosítanak, hogy a beszélgetések civilizáltak maradjanak.
Ilyen például az Admin Assist, ami lehetővé teszi számukra, hogy létrehozzanak egy listát azokról a szavakról és kifejezésekről, amelyeket a platform automatikusan megjelöl és ezáltal intézkedhet ellenük. Emellett akár blokkolhatják, némíthatják és felfüggeszthetik azokat a személyeket, akik nem tartják be a közösség szabályait, de ha szükséges, akkor csak adminoknak szóló beszélgetéseket is tarthatnak.