2023.09.04.TomiSpark

Úgy tűnik, divatba jöttek a táskának álcázott eszközök

Az LG bőröndbe rejtett tévéje után aligha hittük, hogy hasonlót látunk majd, ám a Honor is készült egy meglepetéssel a berlini IFA 2023 kiállításon. A cég egy retikülnek tűnő telefonnal állt elő.

Döbbenetes újdonságot prezentáltak a Honor részéről. A Magic V Purse alapvetően hölgyek számára készült, akik divatos kiegészítőként hordhatják magukkal telefonjukat, amelynek a kialakítása egészen különlegesre sikerült.

A mobil ugyanis egyetlen nagy kijelzőt kapott, amely kívül helyezkedik el, széthajtva pedig megkapjuk a teljes méretet, ahogyan az alábbi videón is látható.

Ez persze nem számít teljesen új technológiának még az egyedi dizájn ellenére sem, mivel hasonlóval rendelkezik a Huawei Mate X is, itt azonban direkt úgy lett megtervezve minden, hogy egy táskára hasonlítson. Már a név is erről árulkodik, mivel a Purse szó magyarul retikült jelent.

A hitelesség kedvéjért még egy pántot is kapott, így ténylegesen úgy hordhatják a vásárlók, mint egy táskát, ezt pedig a felhasználók könnyedén cserélgethetik kedvük szerint, hogy mindig stílusosak maradjanak. Ami viszont a specifikációt illeti, az Android Police szerint szinte semmit sem árultak el róla a Honor részéről, mivel ezt ők is csak egy koncepciótelefonnak szánták.

Fotók: Honor

Amit viszont kiemeltek az a mindig aktív kijelző, ami a telefonban lévő szenzor segítségével folyamatosan az eszköz éppen aktuális pozíciójához igazítja a hátteret, hogy ténylegesen egy táskának tűnjön a készülék, amely elviekben a 400 ezer nyitást is kibírja.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram