2022.05.25.TomiSpark

Takarító robotokon dolgozik a Dyson

A hírek szerint a háttérben nagy munka zajlik a vállalatnál, hogy olyan intelligens eszközöket dobhassanak piacra, melyek képesek elmosogatni, elpakolni, és kitakarítani helyettünk.

Az utóbbi időben több különleges projektbe kezdtek a Dysonnál, ezúttal pedig egy olyanról szerzett tudomást az Engadget, mely jelentősen megkönnyítheti az emberek életét. Azt ugyan nem részletezték, hogy az egyes termékek milyen funkciókkal rendelkeznek, de az első felvételek alapján olyan prototípusokat hoztak létre, melyeket speciális otthoni munkák elvégzésére, például takarításra és rendrakásra készítettek.

Az alábbi videóban látszik, ahogyan az egyik elpakolta az edényeket, vagy legalábbis egy szárítóra helyezte őket, egy másik pedig egy plüssmacit markolt fel. A cég főmérnöke, Jake Dyson bemutatta a Perception Labet is, amivel a robotok látórendszereiről is szót ejtett.

Ezek alapján az egyes eszközök érzékelőkkel, kamerákkal és hőkamerákkal térképezi fel a körülményeket, vagyis a lakást, a benne lévő tárgyakat, személyeket, és élőlényeket. A Dyson jelenleg toborzási akcióban van, körülbelül 700 mérnököt keresnek, és ez az egyik oka annak, hogy végül úgy döntöttek, bemutatják a labort.

„Az izgalom és a mérnökök vonzása szempontjából nagyon sokat számít, hogy mit fejlesztesz. A robotokkal és a viselhető eszközökkel kapcsolatban, ez az egyik dolog, mely a Dyson jövőjét jelenti” – idézte a szakembert az Engadget.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Array
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram