2022.04.19.TomiSpark

Repülőt fejleszthet a Suzuki

Új piacokat szeretne meghódítani a motorjairól és autóiról ismert márka. A japán vállalat egy jelentős támogatással rendelkező startuppal fogott össze, így a jövőben akár repülő autók gyártásában is szerepet vállalhatnak.

Nagy fába vágta a fejszéjét a Suzuki, mely idén tavasszal a SkyDrive nevű céggel kötött megállapodást. Ennek értelmében a felek a függőleges fel- és leszálló elektromos repülőgépek fejlesztésével, valamint értékesítésével foglalkoznak majd.

A SkyDrive 2018-ban lett alapítva, tevékenységeik között pedig ott van egy kétüléses elektromos meghajtású repülő autó, mely jelenleg még a fejlesztési fázisban tart. A startup mögött az Automotive News értesülései szerint olyan cégek állnak, mint a NEC, vagy az Eneos Holdings energiavállalat.

A Suzuki első lépésként 1,37 milliárd dollárt invesztált saját indiai gyárába, ahol elektromos járművek és akkumulátorok készülnek majd a jövőben, ezzel új piacokra koncentrálva. A márka ezzel földön, vízen és levegőben egyaránt jelen lehet, hiszen az autók és a motorok mellett korábban már vízi járműveket is gyártottak, a jövőben viszont a légi közlekedés is a portfóliójuk része lehet.

A SkyDrive fejlesztése a hírek szerint 2025-ben mutatkozhat be teljeskörűen, miután ekkor tűzték ki célul, hogy repülő autó szolgáltatást indítsanak, ami elsőként Oszakában, a világkiállítás idején kezdheti meg működését.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Array
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram