2023.10.24.TomiSpark

Rengeteg pénz gyűlt össze az adatvédelmi kapcsolóval ellátott telefonra

A Kickstarteren szinte bármilyen jó ötletből lehet nagy pénzt csinálni, még egy okostelefonnal is. Persze az emberek többsége talán marad majd a jól bevált márkáknál, az alábbi projekt kiválóan bizonyítja, mennyire fontos az embereknek, hogy láthatatlanok maradjanak az egyes alkalmazások használata közben. Mutatjuk, mire képes a Murena 2!

Mivel vélhetőleg sokan ebben a cikkben találkoznak majd először ezzel a márkával, így muszáj megemlítenünk, hogy a Murena név alatt tavaly már megjelent egy olyan okostelefon, amelynek sajátos operációs rendszere ugyan az Androidra épül, mégsem találhatók meg rajta a Google-alkalmazások, tehát a Play áruházat is hiába keressük, mint ahogyan a Google Assistant és hasonlók sem találhatók meg.

Az alkotók az utóbbi években sokat dolgoztak azon, hogy egy olyan vonzó terméket alkossanak, amelynek használata során biztonságban érezhetjük a magánéletünket, de ugyanolyan jó tud lenni, mint mondjuk a többi Android-szoftver. Így jött létre a Murena One, ami az úgynevezett /e/OS néven futó operációs rendszert használta, akárcsak az olyan további telefonjaik, mint a Murena Fairphone 4 és 5 vagy a Murena Pixel 5, melyek a webáruházukból jelenleg is elérhetők.

Nemrégiben azonban kijött a Murena 2, amit már a Kickstarteren is támogatni lehetett. Itt a cég 26 707 dollárt kívánt összegyűjteni egy olyan készülékre, ami The Verge cikke szerint a laptopokról ismerős adatvédelmi kapcsolóval van ellátva. Ennek aktiválásával azonnal kikapcsolhatjuk a kamerákat és a mikrofonokat, ha attól tartanánk, hogy valamelyik alkalmazás követni próbálna minket.

Ennek veszélye sajnos valós, azt pedig, hogy sokan tartanak ettől, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a cikk elkészültéig 164 524 dollárt gyűjtöttek össze a közösségi finanszírozás által, de néhány napig még tart a kampány, így az összeg akár magasabbra is rúghat. A Murena 2 ráadásul rendelkezik még egy plusz fizikai kapcsolóval, amivel a repülőgép üzemmódot tudjuk bekapcsolni.

A telefon egyébként a saját rendszere révén egyedi alkalmazásokat tartalmaz a telefonáláshoz, az üzenetküldéshez és az e-mailekhez, de az App Lounge révén további darabok is beszerezhetők. Itt persze fontos megjegyezni, hogy a letölthető applikációk a Play áruházból származnak, azokhoz viszont ígéretük szerint névtelenül is hozzáférhetünk, de csak az ingyenesekhez.

Képernyőből egy 6,43 hüvelykest kapott 1080 x 2400-as felbontással, tárhelyből 128 GB áll rendelkezésre, belül pedig egy MediaTek Helio P70 chip dolgozik négy 2,1 GHz-es és négy 2 GHz-es maggal, ehhez pedig egy 4000 mAh-s akkumulátor társul. Kamerák tekintetében előre egy 25 megapixeles egység került, a hátoldalon viszont egy 64 megapixeles fő kamera teljesít szolgálatot egy 13 megapixeles teleobjektív és egy 5 megapixeles nagylátószögű kamera társaságában.

Végezetül essen szó az árakról, mivel ezt a mobilt sem adják ingyen: a Murena 2 az Early Bird akció keretein belül 399 euróért, tehát durván 152 ezer forintér szerezhető be a legolcsóbban, amiért cserébe decemberi szállítást ígérnek, de a kampányoldalon ide kattintva több egyéb vásárlási opció is megtekinthető.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram