2022.10.05.TomiSpark

Pont kerülhet a történet végére - Elon Musk újra megvenné a Twittert

Várható volt, hogy folytatódni fog Musk és a Twitter különös esete. A sokadik felvonás következik, a Tesla vezetője pedig most ismételten úgy határozott, hogy hajlandó megvásárolni a közösségi oldalt, amennyiben a cég nem indít pert ellene.

A szerdai nap egyik legnagyobb híre, hogy az ismert üzletember, hivatalosan is benyújtotta ajánlatát az amerikai Értékpapír- és Tőzsdebizottságához, bizonyítva ezzel a szándéka komolyságát az Euronews információi szerint.

Mint az ismert a Elon Musk még tavasszal erősítette meg, hogy szeretné megvásárolni a Twittert, amit maga is előszeretettel használt. Bár nagyrészt már minden készen állt a felvásárlásra, végül kihátrált, mivel állítása szerint a közösségi oldal tulajdonosai megvezették őt azzal, hogy hamis adatokat szolgáltattak számára a hamis fiókok arányáról.

Miután közölte, hogy nem hajlandó kifizetni a korábban megbeszélt összeget, júliusban pert indítottak a milliárdos ellen. Most fordult a kocka sokadjára is, hiszen Musk bejelentette, hajlandó az eredeti 44 milliárd dolláros vételáron megvenni a Twittert.

„A hír hallatán a cég részvényeinek árfolyama mintegy 13 százalékkal, 48 dollárra ugrott, ezért a New Yorki Értéktőzsdén felfüggesztették a papírokkal való kereskedést. Ez az árfolyam ugyanakkor még mindig jócskán elmarad az adásvételi szerződésben szereplő, részvényenkénti 54,2 dollártól” - jegyezte meg az Euronews.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Array
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram