2022.11.02.TomiSpark

Pihekönnyű egérrel rukkolt elő a Corsair

Ahány ház, annyi szokás, így természetesen a gamerek számára sem könnyű megfelelő eszközöket találni. Ez az egérre is igaz, ami általában minél strapabíróbb és ergonómikusabb annál jobb, az alábbi termék viszont mással is hódít.

Egy viszonylag sablonos kinézettel, és elképesztően kicsi súllyal érkezett meg a Corsair Katar Elite Wireless. Az egér mindössze 69 grammot nyom, 64,2 milliméter széles, 37,8 milliméter magas, 115,8 milliméter hosszú, és főként jobbkezeseknek lesz igazán kényelmes.

Az eszköz vezeték nélkül működik, viszont érdekesség, hogy a sima Bluetooth kapcsolat mellett, a SLIPSTREAM által is lehet csatlakoztatni, és mindkét esetben egészen tisztességes üzemidőről beszélhetünk az akkumulátort illetően, előbbi esetében 60, szokványos módon pedig 110 órányi a kapacitása. Ehhez fontos hozzátenni, hogy töltés közben is működik, szóval a folyamatosságra sem panaszkodhatnak majd a felhasználók.

Fotók: Corsair

A hivatalos közlemény szerint elvileg az 50 G-s gyorsulást is leköveti, és 16510 milliméternyi mozgást dolgoz fel másodpercenként, miközben beül a Corsair Marksman érzékelő dolgozik. Ami a külsőt illeti, OMRON mikrokapcsolókkal szerelték fel a friss fejlesztésüket, valamint hat darab programozható gombot illesztettek rá.

Említést érdemel, hogy a világítás is állítható, de egyúttal az érzékenység és a mintavételezési frekvencia is, a beállításainkat pedig egy adott egy fedélzeti profilban tudjuk tárolni. Amennyiben esetleg szeretnénk a maximumra húzni a játékélményt, akkor a 79,99 dolláros, tehát nagyjából 33 ezer forintos árért cserébe még a többi cuccunkkal is szinkronizálhatjuk a RGB LED-ek által kibocsájtott fényeket, a Corsair iCue támogatás segítségével.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Array
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram