2024.11.14.TomiSpark

Öt hasznos fejlesztés a Google-től, amit sokan szeretni fognak

A Google a YouTube felületén is lényeges változtatást hajt végre, egyúttal négy új funkcióval rukkoltak elő a Chrome iOS-en futó változata esetében. Mutatjuk, mire számíthatnak a felhasználók, és miként tudják tesztelni az újdonságokat.

Hagyományos videók váltása egy mozdulattal

Abban a korban élünk, ahol a rövid tartalmakért rajonganak az emberek, ezek között pedig általában a váltás is gyors és egyszerű szinte minden platformon. Így van ez a YouTube Shorts esetében is, azonban a normál videóknál nem ez volt a helyzet. Változni fog azonban ez is az Android Authority értesülései szerint.

A portál arról írt, hogy az X-en (korábban Twitter) bukkant fel egy poszt, amit Tushar Mehta töltött fel. Bejegyzésében feltűnik, hogy a YouTube androidos változatában megjelent egy görgetős gesztust a hosszabb formátumú tartalmak esetében is. Ez a funkció látszólag helyettesíti a teljes képernyős lejátszóba való belépéshez és kilépéshez használt felfelé és lefelé mozdulatokat.

A fejlesztés révén egy lefelé tett mozdulattal a következő videóra ugorhatunk, hasonlóan ahhoz, amit a Shorts esetében már megszokhattunk. Mivel azonban nem minden készülék esetében jelent meg ez a lehetőség, feltételezhetően egy korlátozott tesztről van szó. Ilyenkor bőven van esély rá, hogy hamarosan megjelenik, és mindenki globálisan kipróbálhatja a funkció tulajdonságait, de arra is van sansz, hogy végül elvetik a dolgot.

Androidon elérhető funkciók már iOS-en is

Négy olyan dologról van szó, amit a Chrome androidos változatának felhasználói már jó ideje használhatnak, mostantól viszont azok is, akik iPhone-ről böngésznek. Ilyen például a Google Lens egyidejű kép- és szöveges keresése. A Chrome for iOS már eddig is lehetőséget adott a szolgáltatás használatára, de a fejlesztés révén szavakat is hozzáadhatunk a képi kereséshez.

Erről a The Verge számolt be, ahol megjegyzik, amikor például feltöltünk egy nekünk tetsző pólóról egy képet, akkor odaírhatjuk mellé, milyen színben keressük az adott darabot. Az új iOS Chrome lehetővé teszi azt is, hogy a webről közvetlenül a Google Fotókba és a Google Drive-ba mentsük a képeket és fájlokat, így azokhoz máshol is gyorsan hozzáférhetünk, miközben nem foglalják az iPhone tárhelyét.

Utóbbi főleg azoknak lehet nagyon hasznos, akik kitöltötték az Apple szűkös 5 GB-os ingyenes iCloud-tárolóját, esetleg eleve a Google Drive-ot alkalmazzák. Emellett viszont van más is, hiszen a Shopping Insights funkció is megjelent. Ha egy adott terméket kedvező áron értékesítenek, akkor arról értesítést kapunk, viszont ez most még csak az USA-ban érhető el.

Ami pedig szintén ezekkel együtt érkezett iOS-re, az a mini térképnézegető, amivel egy weboldal címére kattintva vagy koppintva azonnal megnézhető Google Térképben, hol található a konkrét hely. Ez azért lényeges, mert ehhez korábban meg kellene nyitni a Google Térképet weben vagy az alkalmazásban. Mindez pedig csak pár bevezető dolog volt, mert a cég jelezte, a következő hónapokban további funkciókkal bővül az iOS Chrome.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram