2023.07.24.TomiSpark

Őrületes összegért adtak el egy bontatlan iPhone-t

Az Apple okostelefonjaira mai napig óriási a kereslet, az új készülékekért pedig elég borsos árat kérnek el, ám ezek még így is sokkal megfizethetőbbek azoknál a korai daraboknál, amelyeket sokáig az eredeti csomagolásukban tároltak.

A Gizmodo szúrta ki nemrégiben, hogy eladtak egy eredeti iPhone-modellt, mégpedig bontatlanul. A régi, ma már klasszikusnak számító termékek iránt továbbra is meglepően nagy érdeklődés mutatkozik, ez pedig akkor is így van, ha egy eredeti csomagolású telefonról van szó.

Ezúttal a portál cikke szerint 190 372 dollárért kelt el egy aukción az iPhone első szériájának 4GB-s változata, amely kifejezetten ritkának számít jelenleg. Ennek oka, hogy nem túl sokat gyártottak belőle, mivel annak idején nem volt rá akkora kereslet, mint azt előzetesen várták, így hamar leálltak vele.

Fotók: LCG Auctions

Éppen emiatt számít igazán értékesnek, így az LCG Auctions 50 ezer dollártól várta a liciteket, végül jóval többért vitték el, ami főként az eredeti árat megnézve válik megdöbbentővé. Az iPhone 2007-től vált elérhetővé, a szóban forgó verziót pedig akkor 500 dollárért értékesítették.

Ez egyébként nem az első eset, hogy ennyiért vásárolnak bontatlan iPhone-t, miután tavaly év végén egy liciten 39 339 dollárért kelt el ugyanennek a telefonnak a 8GB-s verziója, ami annak idején 600 dollárba került.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram