2023.07.26.TomiSpark

Okosgyűrűt dobhat piacra a Samsung

A korai márka egy újabb viselhető eszközzel próbálkozik, ami főként az egészségügyi funkciói miatt lehet majd hasznos. A Galaxy Ring az okosórákkal együtt pontosabb méréseket tehet elérhetővé.

A viselhető eszközök piacán a Samsung kifejezetten jól áll, ám eddig főként csak az órák és a fülhallgatók voltak porondon a cégnél. A SamMobile és a The Elec hírei szerint azonban hamarosan bővülhet a kör, mivel megjelenhetnek az okosgyűrűk is.

A legújabb családtag a Galaxy Ring nevet kaphatja, amit még tavasszal jegyeztek be, bár a portálok szerint a Galaxy Circle, Galaxy Index, Galaxy Insight, Galaxy One, Galaxy Pulse és Galaxy Rhythm neveket is levédették, míg a fejlesztést a Meiko nevű japán vállalattal együtt végzik. A fotók alapján kijelzőket nem igazán fogunk látni ezen a gyűrűn, ugyanakkor rengeteg olyan szenzor lesz benne, ami által az egészségügyi állapotunkról kaphatunk majd az eddigieknél is pontosabb adatokat, ám ez még nem minden.

A képeken az Oura intelligens gyűrűje, a Samsung terméke is hasonló lehet majd

A hírek szerint a Samsungnál arra is gondoltak, hogy más eszközök, így például az okosszemüvegek, illetőleg a virtuális és kiterjesztett valóság szemüvegek is irányíthatók legyen különböző gesztusok által a gyűrű segítségével. Állítólag a vezeték nélküli töltést is támogatni fogja az eszköz, ami egészen ígéretesnek tűnik, arról azonban még semmit sem tudni, mikor kerülhet forgalomba.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram