2022.10.06.TomiSpark

Növekedhet a reklámok száma az Instagramon

Már így is rengetegszer szembejönnek a hirdetések a népszerű képmegosztón, ez azonban a jelenleginél is sűrűbbé válik majd a hírek szerint.

Változtat eddigi stratégiáján a Meta az Instagram esetében. A reklámok eddig is a szemünk előtt voltak, sőt a vásárlási lehetőségeket jól látható helyekre tették, utóbbiból azonban kicsit visszavesznek a Gizmodo hírei alapján.

Állítólag a közeljövőben már nem kerülnek kiemelt helyre a vásárlások, helyette viszont nagyobb teret kapnak a hirdetések. Ennek oka, hogy nagyobb bevételre tegyenek szert, és még több hirdetőt vonzanak be.

A cég részéről azt mindenesetre már megerősítették, hogy hamarosan tesztelni fogják az úgynevezett post-loop reklámokat, melyek négy és tíz másodperc közötti kihagyható videók lesznek a lejátszott Reels felvételeket követően. A Meta szerint ezek elsődlegesen a Facebookon lesznek kipróbálva, de a rendszer könnyen átvihető az Instagramra, ha sikeresnek bizonyul.

Szintén a Reels esetében érkezhetnek az alul vízszintesen futó hirdetések, melyek két és tíz közötti görgethető képet tartalmaznak majd, de újdonság lesz az is, hogy az Explore fülön szponzorált posztokat jeleníthetnek meg. A vállalat szerint ezekkel a speciális reklámokkal ugyanazt a személyre szabott hirdetési élményt szeretnék nyújtani, amit a fő Instagram feedjükben élveznének a felhasználók, miközben vissza is osztanak valamit számukra.

Az Egyesült Államokban kísérleti jelleggel a publikus profiloldalon megjelenő reklámok bevételből kaphatnak részesedést a tartalomgyártók, ha pedig pozitív visszajelzések érkeznek, akkor ezt később fokozatosan egyre több helyen tehetik elérhetővé.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram