2023.05.09.TomiSpark

Nemsokára mi dönthetjük el, kik láthatják az egyes Instagram-posztokat

A profilunk láthatóságát eddig is korlátozhattuk, mostanában viszont egyre több lehetőség nyílik a szelektálásra a népszerű közösségi platformon. Jön egy újabb, amit már sokan igényeltek.

Nem mindenki szereti teljesen nyilvánosra hagyni a profilját Instagramon, erre azonban eddig egyetlen megoldás volt. Tehettünk rá egy lakatot, priváttá téve a fotókat és videókat, ehhez pedig csak az férhetett hozzá, aki engedélyt kért tőlünk. Ez a funkció továbbra is életben lesz, ugyanakkor a Meta részéről nemrégiben jött egy újítás, amivel a sztorikban limitálhattuk, kik látják az oda feltöltött tartalmakat.

A Facebookon erre például a szimpla bejegyzéseknél is régóta megvan a lehetőség, ott akár egyesével is kiválaszthatjuk, kiket zárunk ki, most azonban az Insta is tovább javulhat ezzel kapcsolatban. A BGR jelentése szerint a közeljövőben a sztorik után az egyes bejegyzéseknél is külön-külön eldönthetjük, ki láthatja majd az adott fotót vagy videót.

Erre a portál cikke szerint két opciót kínál majd fel nekünk az Instagram. Az egyik a közeli barátok névre hallgat, míg a másik a Mindenki lesz, vagyis teljesen nyilvános marad a tartalom.

Mivel hivatalos bejelentés még nem érkezett erről, így sajnos nem tudni, mikor jelenhet meg az új fejlesztés.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram