2021.06.05.admin-fazis

Nemsokára érkezik a Huawei P50-mit tudunk eddig róla?

A Huawei június 2-án bejelentette a várva várt Huawei P50 szériát, amit nagyon izgatottan várunk már. Sajnos a vállalattal szembeni amerikai szankciók miatt a gyártás még bizonytalan, de néhány infót azért elejtettek a szériáról. Egy minden szempontból kiemelkedő készülékről van szó, hiszen teljesen új operációs rendszerrel és hatalmas kameraérzékelőkről hallhattunk szivárgásokat. Cikkünkben mindent megtalál, amit eddig tudunk a telefonról.

Az elődök is csúcskategóriába tartoznak

A Huawei P40 és testvérei, a Huawei P40 Pro és P40 Pro Plus bizonyos szempontból 2020 legjobb telefonjai közé tartoznak. Elképesztő képeket készítenek, hatalmas energiával és hosszú akkumulátor élettartammal rendelkeznek. A kiemelkedő tulajdonságok ellenére viszont a szoftverek semmit nem változtak bennük. Éppen ezért bizakodunk a Huawei P50 szoftverének tovább fejlesztésében.

A Huawei évek óta a mobiltelefonpiac élén versenyez, hiszen kiváló kondíciókkal kínál telefonokat szinte minden korosztály számára.

Az esemény így igazán izgalmasnak ígérkezett, hiszen kiváló készülékekről rántották le félig-meddig a leplet a bemutatón, viszont a megjelenési dátumban még mindig nem lehetünk biztosak. Korábban azt is hallhattuk, hogy a Huawei P50 sorozat még 2021 első felében megérkezik. Ebben persze nem lehetünk biztosak, viszont legalább összhangban van a fenti pletykákkal. Ami az árat illeti, nagyjából 900 dollárra saccoljuk.

A tervezés már nem titok

A Huawei kiadott egy hivatalos képet, melyen a készülék hátuljának egy része látható. Hatalmas kameratömb látható rajta, két gigantikus lencsével. Ezen túlmenően a hátlap és a képernyő is enyhén íveltnek tűnik, kifejezetten vékony kialakítású. Feltehetően fém vázas és üveg hátlappal rendelkezik, ami igazán elegáns hatást kölcsönöz.

Steve Hemmerstoffer nagyon jó hírűbennfentes, aki általában hiteles információkat oszt meg a készülékekről. Nemrég közzé tette a készülékek méreteit is, miszerint a Huawei P50 előreláthatóan 156,7 x 74 x 8,3 mm, a Huawei P50 Pro pedig 159 x 73 x 8,6 mm. Eddig úgy tűnik, hogy mindkét telefonban van egy képernyőn megjelenő ujjlenyomat olvasó is.

A kamera tulajdonságai

A készülék négy objektíves fényképezőgépet tartalmaz és Leica márkanévvel mutatják be. Valószínűleg csak a Huawei P50 Pro Plus rendelkezik négy hátsó lencsével. A kamera valószínűleg azonos lesz a Huawei P40 Pro-val, ami ötszörös optikai zoomal és egy aszférikus lencsével rendelkezik, ami az aberrációkat csökkenti a fotózás során. A kamerán várhatóan egy periszkóp objektív is helyet kap, ami nagyobb zoomot tesz lehetővé. A hírek szerint a készülék gyenge fényviszonyok közt is jobb képet készít majd.

Teljesítményben is kiemelkedő

A Huawei P50 a Kirin 9000 chip szettet használja majd, ami a vállalat első, 5 nm-es lapkakészlete. Ezelőtt a Huawei P40 rendelkezett csak ezzel a chippel. Az Egyesült Államok által előírt korlátozások miatt szó volt arról is, hogy a Huawei nem fog többé Kirin 9000 lapkakészletet használni, hiszen nem tudja majd beszerezni a hozzá szükséges anyagokat.

A friss jelentések viszont szerencsére azt mutatják, hogy a vállalat elegendő tartalékot halmozott fel a nagysikerű chipszett gyártásához, így a Huawei P50 is a Kirin 9000-at tartalmazza majd.

A készülék valószínűleg Androidot futtat majd, de arra is van esély, hogy a vállalat a saját Harmony operációs rendszerével szerelje fel a sorozatot. Nagyon várjuk már a hivatalos bejelentést, hiszen ahogy azt eddig is megszokhattuk, a Huawei ismét kiváló készüléket dob piacra.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram