2023.10.11.TomiSpark

Nem kell gamernek lenni ahhoz, hogy kihasználd a SteelSeries legújabb mikrofonjait

Bár alapvetően a játékosokat célozzák meg az Alias és Alias Pro nevű mikrofonokkal, a bennük rejlő lehetőségek másoknak is kifejezetten jól jöhetnek. Mutatjuk, miért olyan különleges ez a két eszköz.

A SteelSeries márkája eddig alapvetően a fejhallgatóiról és hangszóróiról volt ismert, ugyanakkor weboldalukon olyan kiegészítőket is megtalálunk, mint az egerek, billentyűzetek, esetleg a kontrollerek, mostantól viszont már két saját gyártású mikrofon is megjelent a kínálatukban.

A nemrégiben bemutatott termékekről néhány napja az Engadget közölt egy terjedelmesebb cikket, amelyben leírták a mikrofonok legfontosabb jellemzőit, valamint saját tapasztalataikat is. Az alapváltozat az Alias névre hallgat, amit jelenleg 199,99 euróért értékesítenek, ez pedig egy egészen kompaktnak tűnő USB-s eszköz, amelynek mikrofon kapszulája jócskán nagyobbra sikerült az átlagosnál, így jóval tisztább hangzást ígértek, ez pedig a portálon megjelent írás alapján valóban megvolt, míg a kezelése egészen egyszerűre sikerült.

Mindössze egy hangerőszabályzóval és egy némítógombbal rendelkezik elől, de egy menő ledes visszajelzőt is kapunk, így láthatjuk, milyen erősséggel beszélünk, illetőleg letölthetjük hozzá a Sonar for Streamers névre hallgató szoftvert, amivel finomhangolni tudjuk. Elviekben a zajszűrés is jól sikerült, mivel azt mesterséges intelligenciával is megtámogatták, az állvány pedig képes elnyelni a rezgéseket.

Kapott egy fejhallgató csatlakozót is, az alsó rész pedig ízléses világítást ad, ami a mai gamereknek szánt termékeknél már szinte alap, akárcsak az, hogy ezt saját igényeink szerint állíthatjuk be. Ez a változat is megkapta egyébként azt a GG szoftvert, amely automatikusan együttműködik az összes SteelSeries hardverrel. Az Engadget újságírója szerint semmilyen plusz lépésre nem volt szükség, a mikrofon azonnal felismerte a másik eszközt, de még Messengeren, és a Discordon is elvégezte a szükséges beállításokat, így bármilyen párbeszédre azonnal alkalmas volt, mégpedig egészen magas hangminőséggel.

Ennél is többre képes viszont a 349,99 euróba kerülő Alias Pro, amihez már eleve jár egy külön keverő, amely gyakorlatilag teljesen testre szabható, de a legnagyobb különbség a hátul található XLR-csatlakozó, amit főként professzionális audio- illetve videoeszközök kábelezésére használják. A mikrofon egy USB-s vezérlőegységre csatlakozik rá, akár több géppel is összekapcsolható egyszerre, miközben stúdióminőségben képes hangot rögzíteni.

Az Alias Pro tervezésénél a gyártó leírása szerint szándékosan arra törekedtek, hogy a gaming mellett a streamelésre vagy igazából bármilyen profi munkára megfelelő legyen, de egyszerűségéből fakadóan és tulajdonságai miatt az olcsóbbik variánst is sokan szeretni fogják. Gyakorlatilag bármihez alkalmazható, miközben a használata, összeszerelése és telepítése végtelenül egyszerűnek tűnik.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Array
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram