2024.08.27.TomiSpark

Megvan a dátum, mikor jöhet az iPhone következő generációja

Felhasználóik számára egy meghívóból derült ki, hogy az Apple következő nagy eseménye szeptember 9-én kerül megrendezésre. Ekkor mutathatják be az iPhone 16-os szériát is, amiről az iparági pletykáknak köszönhetően már most is tudni lehet néhány apróságot.

Bár több helyen arra számítottak az elmúlt hetekben, hogy szeptember 10. lesz az a dátum, ahol majd izgatottan várhatják az Apple termékeinek rajongói, hogy éppen mivel rukkol elő az almás cég, valójában egy nappal korábban tartják meg eseményüket. Az említett meghívón az Apple az „It's Glowtime” szlogent használja, egyúttal ugyanez állt abban az emailben is, amit a sajtó munkatársainak juttattak el.

Az eseményre szokás szerint a Steve Jobs Színházban kerül sor a vállalat székhelyén, a kaliforniai Cupertinóban található Apple Parkban. Mint mindig, most is pletykák keringenek az iPhone 16 termékcsaládról az eseményt megelőzően. Az Engadget szerint azonban hardveres változások tekintetében most visszafogottabbak lesznek, mert az Apple inkább a szoftveres oldalra és a mesterséges intelligenciára helyezi a hangsúlyt.

Szinte biztosra veszik a hírek alapján, hogy az iPhone-t futtató chipset frissítésen esik át. Erre az MI-re épülő Apple Intelligence miatt lesz szükség, hiszen a jelenlegi készülékeik közül csak az iPhone 15 Pro és a 15 Pro Max képes elfuttatni. Amennyiben hihetünk az előzetes pletykáknak, akkor nagyobb képernyőméretekkel számolhatunk, de a kamerák is megújulnak.

Elvben itt az egyik legnagyobb módosítás a kameramező elrendezését érheti. Az Engadget úgy tudja, az Apple elhagyhatja a négyzetet, és függőleges tájolásra térhet át. Emellett szintén újdonság lesz ezen a fronton, hogy megjelenhet egy olyan rögzítőgomb, amely zoom gesztusvezérlést is tartalmaz. Az ötlet lényege, hogy megkönnyítsék a fényképek készítését és a videók felvételét tájkép módban, de az még nem világos, hogy a gomb a teljes termékcsaládon vagy csak a Pro modelleken lesz-e elérhető.

Benne van a pakliban, hogy el kell köszönnünk a némító kapcsolótól is a korábban már bevezetett akciógomb javára, de ezek mellett a szoftveres oldalon is lesznek változások. Az iOS 18, az iPadOS 18, a macOS Sequoia, a watchOS 11 és az Apple egyéb nagyobb operációs rendszerfrissítései az esemény után életbe léphetnek, de nem lesznek azonnal elérhetők az Apple Intelligence funkciók.

Fotók: Apple Hub - X

Mivel azok az iOS 18.1 bétában vannak, a legtöbb embernek várnia kell majd arra, hogy kipróbálhassa az ezzel járó lehetőségeket. A hírek szerint az új rendszer októberben érkezhet meg, de másról is szó lehet majd szeptember elején. Megérkezhet az Apple Watch Series 10, ami akár a Series X néven is futhat, az eszköz pedig nagy valószínűséggel új chipet kap, amely vagy erősebbé, vagy energiatakarékosabbá teszi a készüléket. A képernyő jóval nagyobb lehet, várhatóan elhagyják a 41 mm-es változatot és egy 49 mm-es változat bevezetését tervezik.

Szó van egy új pántrendszer bevezetéséről is, új csatlakozókkal, ami viszont abból a szempontból nem túl jó hír, hogy adott esetben ez megakadályozhatja a korábbi szíjak használatát a frissen kiadott készülék esetében. Nem kizárt egyébként az sem, hogy az AirPods új változatait is megláthatjuk, állítólag az AirPods 4 belépőszintű és középkategóriás változatát is a szemünk elé tárhatják hamarosan.

Ha pedig már biztos, hogy vásárlásra adjuk a fejünket, akkor gondolni kell az védelemre, amit a legegyszerűbben egy megfelelő tok kiválasztásával érhetünk el. Partnerünknél, a Smartdiszkontnál például már most is beszerezhetők a legjobb iPhone 16 tokok, így nem érdemes lemaradni.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram