2022.02.14.TomiSpark

Megváltozott egy funkció a Netflixen

Egy sokak számára bosszantó dolog szűnt meg a népszerű szolgáltatónál. Korábban nem lehetett törölni a félbehagyott műsorok listáját, most azonban már erre is van lehetőségünk.

A Netflixen számtalan filmet és sorozatot tekinthetünk meg és vannak, akik szeretik felfedezni a kínálatot, majd adni egy esélyt a különböző műsoroknak. Ebből sokszor jó dolgok is kisülhetnek, de nem biztos, hogy mindegyik tartalom elnyeri majd a tetszésünket.

Utóbbival eddig az volt a gond, hogy ezzel eléggé zavarossá vált a „Nézd tovább” nevű felület is, melynek lényege, hogy összegyűlnek azok tartalmak, melyeket elkezdtünk nézni, de később megszakítottuk a lejátszást.

Ebbe nyilván benne lehetnek azok is, amiket szívesen folytatna az ember, de olyanok is bekerülhetnek, amit nem véletlenül hagytunk félbe. Persze sok oka lehet annak, hogy egy adott műsor nem kötötte le a nézőt, de a szolgáltatás ezt nem fogja érzékelni, így csak szimplán a „Nézd tovább” szekcióba kerül.

Mivel ez sokak számára volt bosszantó, így a The Verge beszámolója szerint, a Netflix részéről az idei év elején reagáltak az igényekre, és a jövőben már törölhetőek lesznek a nem kívánt tartalmak. Ez önmagában is jó hír, akárcsak az, hogy a tévés app mellett, weben, mobilon, valamint tableten is elérhető lesz ez a lehetőség, ám az eszközöktől függően másképp kell majd megkeresnünk.

Forrás: The Verge

Televízión a lejátszás előtti menüben kell megtalálni „Törlés a Nézd tovább sorból” opciót, míg mobilon és tableteken az „Eltávolítás a sorból” gombot kell megnyomni a menüben, de ugyanezt a feliratot kell keresni a böngészőkben is. Fontos megjegyezni, hogy semmi sem fog egyből törlődni, előtte azt meg kell erősíteni, ezzel viszont elkerülhetőek a véletlen módosítások.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Array
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram