Hamarosan befejezi működését az applikáció, mely október 28-ig lesz elérhető, ám a Meta részéről leszögezték, hogy az ehhez kapcsolódó tartalmak másutt továbbra is megtalálhatók lesznek.
Október végén fejezi be működését a Facebook Gaming nevű alkalmazás, erről pedig a Meta már elkezdte értesíteni felhasználóit az elmúlt napokban. Az Engadget beszámolója szerint a vállalat jelezte, hogy az iOS és Android verziókat is kukázzák, ugyanakkor a fő Facebook-alkalmazásban a Gaming fülön keresztül továbbra is elérhetőek lesznek a lényeges dolgok.
A dedikált Gaming alkalmazás még 2020-ban jelent meg azzal a céllal, hogy felvegyék a versenyt a Twitch, valamint a YouTube ellen ebben a szegmensben. A Meta akkor még Facebook néven futva úgy tervezte az appot, hogy kiemelje a streamelők tartalmait, tovább lehetővé tette a csoportos csevegést és más közösségi funkciókat a felhasználóknak.
A cég eddig sehol sem közölte, hogy miért döntött az önálló alkalmazás leállítása mellett, de az Engadget szerint ez is része lehet azoknak a költségcsökkentési erőfeszítéseknek, melyek célja, hogy átvészeljék azt az időszakot, amit Mark Zuckerberg a közelmúlt történetének egyik legrosszabb visszaesésének nevezett.
A StreamElements statisztikái szerint ezen a területen tavaly a Facebook Gaming a második helyen állt a Twitch mögött a nézett órák számát tekintve, ráadásul a CrowdTangle elemzése alapján a platformot elárasztják a spamek és az álcázott kalóz tartalmak. Utóbbira már a Meta egyik szóvivője is reagált, és elárulta, hogy a háttérben folyamatosan dolgoznak a jogsértő tartalmak azonosításán.