2022.05.11.TomiSpark

Megszűnik a Spotify Stations

Hamarosan véget ér az egyedi rádióélményt kínáló szolgáltatás. A svéd székhellyel rendelkező vállalat ezzel egyidejűleg más alternatívákat is kínál az ügyfeleinek.

Május 16-án ér véget a Stations nevű app küldetése, mely gyakorlatilag a rádióhallgatás egyszerűségét kívánta visszaadni a felhasználók számára. Letölteni már most sem lehet, és ebből következően frissítéseket sem kap, néhány nap múlva pedig végleg megszűnik.

Akik korábban már letöltötték az eszközükre, azok 16-a után a Spotify webes felületére lesznek átirányítva, ám ott továbbra is meghallgathatóak majd azok a csatornák, melyek a Stations keretein belül voltak elérhetőek korábban.

Fotó: Spotify

Az alkalmazás eredetileg azt a célt szolgálta, hogy különböző stílusok, vagy témák között lehetett válogatni, majd ezen keresztül hallgathattuk meg az egyes kategóriák alá tartozó dalokat. Egyszerű volt és nagyszerű, de a Spotify most változtat az eddigi meneten, a TechCrunch beszámolója szerint a cég számára a Stations egyfajta teszt volt.

„A Spotify-nál rutinszerűen számos kísérletet végzünk, hogy jobb hallgatási élményt nyújthassunk felhasználóinknak. Ezen tesztek némelyike a szélesebb körű felhasználói élményünk útját egyengetik, mások pedig csak fontos tanulságként szolgálnak. A Spotify Stations egyike volt ezeknek a bétateszteknek. A jelenlegi funkciót leállítjuk, de a felhasználók könnyedén átvihetik kedvenc állomásaikat, és közvetlenül a Spotify alkalmazáson belül élvezhetik majd a hasonló rádiózás élményét” – árulta el a Spotify egyik szóvivője.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram