2021.11.20.TomiSpark

Meglepő döntést hozott az Apple

Van egy jó hírünk azok számára, akik szeretik maguk szerelni a készülékeket, mivel a kaliforniai vállalat hivatalos oldalán jelentette be, hogy mostantól elindítják a Self Service Repair programot. Ennek segítségével már otthon is javíthatóak lesznek az IPhone-ok.

Alapvetően eddig az volt a jellemző, hogy a hivatalos partnereiket támogatta az Apple és igyekezett a lehető legtöbbet megtenni azért, hogy az általuk gyártott termékek szakértő kezekbe kerüljenek és ne a független szervizekbe vigyék azokat.

Nemrég érkeztek olyan hírek, miszerint az IPhone 13 esetében a korábbinál is nehezebb lesz kijelzőt cserélni, ugyanis harmadik féltől származó javítás esetén nem fog tovább működni a Face ID, mivel ehhez egy olyan plusz eszközre lenne szükség, amit csak a hivatalos partnereknek biztosít a cég. Az iCorrect viszont kiderítette, hogy ez nem teljesen igaz, ugyanis van mód arra, hogy független helyen történjen a csere, persze valamivel bonyolultabb a folyamat.

Néhány napja azonban hivatalos információk is megjelentek a szervizeléssel kapcsolatban az Apple részéről. Bejelentették, hogy önkiszolgáló javítóprogramot indítanak, amihez különböző gyári alkatrészeket és felszereléseket is adnak a bátrabbaknak. Ennek keretén belül kicsiben kezdenek, egyelőre csak az IPhone 12 és 13 készülékekhez lehet majd különféle eszközöket beszerezni.

A folytatásban persze bővülni fog a kör, a telefonok után következnek majd azok a Mac számítógépek, melyeket M1 rendszerchippel szereltek fel, de a fokozatosság elvét nem csak itt követték. 2022 januárjában először az Egyesült Államokban lesz elérhető ez a lehetőség, főként az IPhone akkumulátorait, kameráit, valamint a hátlapot és a kijelzőt illetően, de később még több dolgot javíthatunk meg házilag.

Ehhez az Apple természetesen útmutatót is biztosít majd, szóval nem maradunk magunkra, ráadásul a környezetre is gondoltak, mivel a hibás alkatrészeket visszaküldhetjük a cégnek, aminek az újrahasznosításáról is gondoskodnak. Bár ezzel a lépéssel új irányt vesznek, ettől függetlenül továbbra is azt ajánlják, hogy elsősorban a hivatalos partnerekre bízzuk a készülékeinket.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram