2023.04.30.TomiSpark

Megjelent az alvásidőzítő a YouTube Music felületén

A podcastek megjelenése után ezúttal olyan funkcióval bővült a szolgáltatás, amit már rengeteg felhasználó kért a Google fejlesztőitől.

A 9To5Google számolt be arról nemrégiben, hogy a YouTube Music alkalmazásában már alvásidőzítőket is beállíthatnak a felhasználók, ami egy elég hasznos dolog, mivel így egy idő után leáll a zene akkor is, ha mi már elaludtunk rajta.

Sokan vannak ugyanis, akik zenére alszanak el, az ilyesmihez ráadásul külön lejátszási listák is léteznek, vagyis ez egy viszonylag megszokott dolognak számít, azonban elég kellemetlen, ha reggel arra kelünk, hogy még mindig pörög az egyik playlist.

A portál cikke szerint a funkció megjelenésére már tavaly nyáron is voltak egyértelmű utalások, de akkor válhatott véglegessé a dolog, miután a Google indított egy kutatást azzal kapcsolatban, milyen módosításokat várnak el a felhasználók. A választások között szerepelt az alvásidőzítő, a dalszövegek javított megjelenítése, a jobb ajánlások és a háttérben történő lejátszás.

Az utóbbi elsöprő többséggel nyert, de mint azt látjuk nemcsak azt vették figyelembe, mi került a lista tetejére. Mindenesetre az alvásidőzítő már sokaknál megjelent és fokozatosan fog elterjedni a frissítések által. A funkciót beállíthatjuk 5, 15, 30, esetleg 60 perces hosszúságra is, ami azt jelenti, hogy ennyi idő után áll majd meg a lejátszás, kivéve persze akkor, ha időre korlátozzuk a dolgokat, miután arra is lesz lehetőség, hogy akár egyetlen dal után kikapcsoljon.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram