2022.09.07.TomiSpark

Megérkezett az iPhone 14 széria

Bár a formát tekintve nagy változások nem történtek, más tekintetben több újdonságot is hozott az Apple. A gyártó szeptember 7-én mutatta be új okostelefonjait, melyekből már a korábbiakkal ellentétben csak két méret lesz kapható.

Vége a várakozásnak, miután megjelent az iPhone legújabb generációja. Az egyik legfőbb és leginkább szembetűnő újítás, hogy már nincs mini, helyette viszont az iPhone 14 és a 14 Plus, valamint iPhone 14 Pro és 14 Pro Max kerülhet forgalomba. A tudás mellett a kinézetben is van némi különbség az alapkészülékek és a Pro verziók között.

A sima 14, illetőleg a 14 plus 6,1 és 6,7 hüvelykes képernyőt kapott, az alapmodellek pedig a külső mellett másban is hasonlítanak az elődre, mivel ugyanaz a A15 Bionic chip dolgozik benne, mint a 13-ban. A kamerájuk már megújult, egy kétlencsés rendszerrel rendelkezik, ezek 12 megapixeles egységekből állnak, a főkamera pedig nagyobb szenzorral tehet majd a minőségibb felvételekért, miközben az optikai képstabilizátor is segíthet majd ebben.

Fotók: Apple

Az Apple adatai szerint ennek köszönhetően 49 százalékos javulásra lehet számítani a rosszabb fényviszonyok között készült képek esetében. Az elülső kamera szintén 12 megapixeles lett, és már autófókusz képességekkel is megáldották, de a bemutató során a gyártó kiemelte még az úgynevezett Action módot is, ami főként sportolás közben jöhet jól a stabilizálást tekintve.

Ami mindkét kategóriára igaz, hogy az amerikai piacon már kizárólag eSIM által működnek majd, a hagyományos kártyáknak még a helye sem lesz megtalálható, de egyelőre ez csak ezen az egy területen lesz így. Szintén ez a helyzet jelenleg a műholdas kapcsolódással is, az új iPhone készülékek ugyanis képesek lesznek erre is, amennyiben segélyhívásról, vagy készülékkeresésről van szó olyan területen, ahol nincs térerő.

A Pro modellek már egy másik szintet képviselnek

Az áruk és a nevük mellett több dologban is különbözik a standard 14-es készülékektől a Pro és a Pro Max. Ebből az egyik legszembetűnőbb a kamerasziget, amit a legtöbb márka már inkább eltüntetni szeretne, az Apple azonban egy másik utat választott. Az almás cég ennek most a Dynamic Island fantázianevet adta, főként annak tudása miatt.

A notch itt gyakorlatilag beleépül a szoftverbe, egy nagyszerű megoldásnak hála pedig körülötte folyamatosan az adott környezethez igazítva változik majd a grafika. A látvány persze csak egy dolog, másra is képes, így például a rejtett értesítési elemek által, amelyek többek között biztonsági funkcióval is szolgálnak, hiszen azt is jelezni fogják, ha valamelyik app éppen elkezdte használni a kameránkat.

A két drágábbik változat a testvéreihez hasonlóan úgyszintén 6,1 és 6,7 hüvelykes képernyővel lesz kapható, OLED panelt használnak, de a felbontás is azonos lesz, a kisebbik változat a 14-el egyetemben 2532 x 1170, míg a Plus és a Pro Max 2778 x 1283 pixeles megjelenítővel rendelkezik.

A különbség a fényerő esetében is feltűnik, a 14 ugyanis 1200 nitet, míg a nagyok 2000/1600 nitet tudnak majd. Ami a processzort illeti, itt már egy újabb A16 chipről lehet beszélni, ami akár 20 százalékkal alacsonyabb fogyasztást is jelenthet. Ezzel kapcsolatban azt azért érdemes megjegyezni, hogy az Apple az akkumulátor képességeivel már óvatosabban fogalmazott. Az olcsóbbik kivitelek esetében biztosra veszik a legalább egynapos üzemidőt, a Pro modelleknél viszont az eddigi legjobb iPhone-ként hivatkoztak rá ebben a tekintetben.

Természetesen itt sem mehetünk el szó nélkül a kamera képességei mellett. A videóknál vélhetőleg nem kell majd csalódnunk, támogatott a 4K Ultra HD minőség, ugyanakkor a korábban pletykált 8K Ultra HD-t nem tették lehetővé. A főlencse 12-ről 48 megapixelesre nőtt, 24 mm-es fókusztávolságot tud, a nagyobb felbontást, és a 65%-kal megnövekedett szenzorméretet pedig főként a ProRAW alkalmazással lehet majd kihasználni, ami már a iPhone 12-nél is elérhető volt. A főegység mellett továbbra is két 12 megapixeles egység munkálkodik, és bár a zoomolási képességek nem javultak túlzottan, a pixelméret már 1,4 mikronos lett.

Szót kell még ejteni arról, hogy az újdonságok már az iOS 16 operációs rendszert kapták meg, olyan frissítésekkel, mint az elküldött üzenetek visszavonása, vagy utólagos szerkesztése, de a személyre szabható lezárt képernyő is érdekesen hangzik. Jelen van már az Always On Display lehetősége is, ami lehetővé teszi, hogy az eszköz korlátozott mennyiségű információt jelenítsen meg alvó, vagy csökkentett üzemmódban.

Az első információk alapján a széria szeptember 9-től lesz előrendelhető, ezeknek pedig szeptember 16-tól indul a szállítása, míg a boltok polcaira szeptember 23-án kerülhet ki, habár az iPhone 14 Plus csak később, október 7-től lesz elérhető. Az árakat tekintve a frissen bemutatott telefonok abszolút nem mondhatók olcsónak. Az alap kivitelekből 128, 256, és 512 GB, míg a Pro jelzéssel ellátott mobilok már 1 TB-s tárhellyel ia kaphatók.

iPhone 14:

128 GB – 450 ezer Ft

256 GB – 510 ezer Ft

512 GB – 630 ezer Ft

iPhone 14 Plus:

128 GB – 500 ezer Ft

256 GB – 560 ezer Ft

512 GB – 680 ezer Ft

iPhone 14 Pro:

128 GB – 570 ezer Ft

256 GB – 630 ezer Ft

512 GB – 750 ezer Ft

1 TB – 870 ezer     Ft

iPhone 14 Pro Max:

128 GB – 630 ezer Ft

256 GB – 690 ezer Ft

512 GB – 810 ezer Ft

1 TB – 930 ezer     Ft

Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram