2023.01.26.TomiSpark

Még idén biztosan megjelenik a Forza Motorsport legújabb kiadása

2023 tavaszára ígérték a Turn 10 Studios egyik legnépszerűbb szériájának legfrissebb verzióját, ami már a nyolcaik lesz a sorban. Az új Forza Motorsportról a fejlesztő cég a héten erősítette meg, hogy teljes mértékben kihasználja majd a legújabb Xbox és PC hardverek előnyeit, hogy a franchise eddigi legjobb versenyzési élményét adhassák át a játékosoknak.

A Microsoft egyik legsikeresebb játéka hosszú múltra tekint vissza, hiszen 2005-ben érkezett meg az első epizód, jelenleg pedig a nyolcadik kiadására várnak az érdeklődők, de már jó ideje. A legutolsó hetedik rész ugyanis még 2017-ben jelent meg, az viszont még az még Xbox One-ra jött ki, szóval sokan várják, mi tudhat majd az újdonság az Xbox Series X erejét kihasználva.

Az nyolcadik Forza Motorsportról a Microsoft és a Turn 10 Studios szerdán prezentált egy látványos videót, egyúttal az is kiderült, hogy Xbox Series X/S konzolokon, az Xbox Game Pass szolgáltatáson keresztül, valamint PC-re lesz elérhető, illetőleg a Microsoft Store-on és a Steamen keresztül tervezik még kiadni.

Az ígéretek szerint ötszáznál is több autót gyűjthetnek majd össze a játékosok, köztük 100 olyan járművet, amely új a sorozatban, ahhoz pedig, hogy ezek a lehető legjobban nézzenek ki, a Turn 10 egy spektrofotométert használt a játékban szereplő autók festésének szkenneléséhez.

„Ezzel az új technikával a festékmodelljeink valósághűbb fényreakciót mutatnak a színek, a fémek és a fényesség szintjei tekintetében” - írta a stúdió a bemutatót követően közzétett blogbejegyzésében. Az autók továbbá kontextusfüggő sérülésekkel és szennyeződésekkel is rendelkeznek majd, amelyek a Turn 10 szerint mindegyik járműnél autentikus és egyedi lesznek.

A játékban öt új pálya is szerepet kap, köztük a dél-afrikai Kyalami Grand Prix Circuit, az egyes helyszínek környezetei pedig tízszer olyan valósághű részletességgel rendelkeznek, mint a sorozat korábbi részei, amennyiben hinni lehet a sajtóközleménynek.

Ami nem túl jó hír, hogy továbbra sem kaptunk pontos dátumot a megjelenést illetően, így csak az idei érkezés biztos. Eredetileg tavaszra ígérték, de ezek alapján kissé kételkedünk ebben, mivel a tél lassan, de biztosan a végéhez közeledik, szóval lehet várni kellesz rá még egy kicsit.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Array
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram