Fura dologra hívta fel a figyelmet a 9To5Mac. A portál nemrégiben szúrta ki, hogy az Apple már laptopként hivatkozik a MacBook termékekre.
Úgy tűnik, hogy az Apple széles körű márkaépítési változást vezet be azzal, hogy a jövőben az eddigiektől eltérő jelzéssel utal a hordozható számítógépeire. Nemrégiben még a gyártó hivatalos oldalán is Mac notebookként, esetleg simán csak notebookként emlegették őket, az elmúlt napokban viszont már észrevehető volt, hogy MacBook Air és a MacBook Pro modelleknél laptop elnevezést használták a Apple Online Store egyes oldalain.
Bár egyelőre még nem mindenhol van jele a változásnak, az Egyesült Államokban már egyértelműen előrehaladott állapotban van az átállás. Ennek ellenére hivatalosan ezt még nem kommunikálták az Apple felől, de valójában így is látszanak az ezért tett erőfeszítések.
A weboldalak mellett ugyanis az új Mac-telepítések esetében is megváltozott az eszközök neve. A frissen beállított gépeknél már a MacBook Air és MacBook Pro is a felhasználó laptopjaként utal magára alapértelmezés szerint.
A módosítások oka főként az elavult szóhasználat lehet, miután a 9To5Mac szerint ez már régimódinak számít, ráadásul más PC-gyártók is hasonlóan hivatkoznak saját gyártmányaikra.