2023.02.01.TomiSpark

Már napi 2 milliárd felhasználót számlál a Facebook

Bár az utóbbi években már nem rendelkezett akkora népszerűséggel a közösségi oldal, mint egykoron és a rengeteg rivális is veszélyt jelentett rájuk, úgy tűnik még mindig növekedni tudnak. Ennek fényes bizonyítéka, hogy a legfrissebb jelentésük szerint új mérföldkövet értek el.

Közel 20 év elteltével a Facebook még mindig növekszik. A legutóbbi negyedik negyedéves eredményekkel együtt a Meta ugyanis bejelentette, hogy a mindenki által jól ismert social hálózat újabb 16 millió felhasználóval bővült, amivel története során először érte el a 2 milliárd napi felhasználót.

Ez jól mutatja, hogy a nehézségek és az egyre csak erősödő konkurencia ellenére még mindig működőképes a Mark Zuckerberg által létrehozott oldal. A vezérigazgató számára ez mindenképp jó hír, főleg úgy, hogy a 2023-as esztendőt a hatékonyság évének nevezte egy nyilatkozatában, így a célok eléréséhez ez mindenképp önbizalmat adhat a számukra.

Szintén pozitívum, hogy a Meta bevételei ugyan csökkentek az elmúlt egy évben, a vállalat 32,2 milliárd dolláros nyeresége még így is egyértelműen jobb a vártnál, mivel ez mindössze 4 százalékos visszaesést jelent, márpedig ennél többel számoltak.

A napi felhasználók számát tekintve egyébként nem a Facebook az első olyan Meta tulajdonában lévő platform, amelyik elérte a 2 milliárdot, mivel ezt korábban már a WhatsApp is megcsinálta, mindenesetre így sem panaszkodhatnak. Ami a havi felhasználói számokat illeti, ebben az összevetésben már kettő esztendővel ezelőtt eljutottak a 2,5 milliárdos határig, de a napi statisztikában már akkor sem jártak messze, hiszen 1,657 milliárdról számoltak be 2020 januárjában.

Ami azonban nem túl jó hír, hogy a Meta megszorításokat vezetett be, így bizonyos területeket elkezdtek leépíteni, amiről az Engadget hírei szerint Zuckerberg egy telefonbeszélgetés keretein belül árult el pár dolgot. Ebből elvileg kiderült, hogy a jövőben olyan projekteket fognak elengedni, melyek nem teljesítettek az elvárásoknak megfelelően. Ennek egyik oka lehet, hogy Meta továbbra is hatalmas összegeket veszít a metaversus beruházásain, de állítólag továbbra is elkötelezettek abban, hogy a generatív mesterséges intelligencia területén vezető szerepbe kerüljenek.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Array
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram