2022.01.03.TomiSpark

Már a hajfestéshez is gyártanak okoseszközt

Ezúttal nem az Apple vagy a Huawei jelentkezett valamilyen új fejlesztéssel, hanem a világ egyik legismertebb kozmetikai márkája. A L'Oreal a Colorsonic névre hallgató kütyüjével szeretné megkönnyíteni az emberek dolgát.

Bármilyen furán is hangzik, a CES, vagyis az évente megrendezendő Szórakoztató Elektronikai Kiállítás az olyan cégek számára is fontos terep lehet, mint az ismert francia vállalat. A L'Oreal már korábban is részt vett az eseményen és olyan érdekességeket is bemutattak, mint például a mesterséges intelligenciával működő bőrápoló termékeik.

Ezúttal a hajfestést akarják forradalmasítani, amihez a Colorsonic lehet az első lépés egy új világ irányába. A külsejét tekintve eléggé hasonlít a megszokott hajformázókhoz, ugyanakkor egészen másfajta tudással rendelkezik.

A készülék felső felén egy sörtékkel ellátott fúvóka található, míg az alsó felében egy patron. Működés közben ez úgy néz ki, hogy az eszköz adagolni próbálja a megfelelő mennyiségű hajfestéket, majd a sörték percenként több mint 300 rezgés segítségével viszik fel egy meghatározott szögben egyenletesen a festéket.

Mindennek alapvetően az lenne a lényege, hogy gyakorlatilag fésülő mozdulatokkal lehetne hajat festeni, ezzel pedig jelentősen szeretnék egyszerűsíteni a folyamatot. A vállalat egyelőre viszont azt is igyekezett kiemelni, hogy az eszköz csak a színezési folyamatot kezeli. Erről a L'Oreal technológiai inkubátorának globális alelnöke, Guive Balooch beszélt a The Verge számára.

Forrás: L'Oreal

„A hajfestékek története több mint egy évszázada szinte ugyanaz. A szalonok arról kellene szólniuk, hogy ne kelljen félnem, amikor Franciaországból az Egyesült Államokba költözöm és megfelelő hajszínt szeretnék. Ez egy elérhető termék lesz, olyan, amit a Targetben is megvehetsz” - utalt ezzel a népszerű üzletláncra Balooch.

A szakember nem véletlenül hozta szóba a fodrászszalonokat, hiszen a L'Oreal az átlag fogyasztók mellett a profi üzletekre is gondolt. Számukra egy új Coloright rendszert terveznek, ami gyakorlatilag egy okosfülke. 1500 árnyalatot lehet majd itt virtuálisan felpróbálni, valamint képes lesz egy hajfelmérés elvégzésére is, ami pontosabb adatokat szolgál a haj színéről és porozitásáról. A szalonlátogatók a rendszeren belül létrehozhatnának egy profilt, hogy aztán bármelyik partnerüzletben megkaphassák az általuk választott hajszínt.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Array
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram