2023.10.05.TomiSpark

Magyarországon gyártják majd a Nokia legújabb telefonjait

Számunkra örömteli hírrel szolgált a Nokia márkát magában foglaló HMD Global. A cég bejelentése szerint Európában készülnek majd az XR21 5G-s változatai, amelyeknek összeszerelése többek között hazánkban zajlik majd. Lássuk, mit érdemes tudni erről!

A Reuters cikke szerint hivatalosan is megerősítette a HMD Global, hogy az egyik összeszerelő üzem valahol Magyarországon található majd. A cég ugyanis már hónapokkal korábban jelezte, okostelefonjaikat Európában gyártanák, ám mostanáig nem lehetett tudni, pontosan hol rakják össze ezeket.

A héten megjelent információk alapján itthon lesz az egyik üzemük, a közeljövőben megjelenő Nokia XR21 5G gyártását pedig állítólag kizárólag itt végzik majd. A telefon alapvetően ugyanazokkal a jellemzőkkel rendelkezik, mint az év elején bemutatott XR21, amelyet főként a strapabírósággal reklámoztak. A készülék a gyári értékek szerint por- és vízálló, és az 1,8 méteres magasságból történő leejtést is kibírja, miközben egy teljes töltéssel akár két napig is húzza.

Fotók: Nokia

A termék promóciójában a magas fokú biztonságot is kiemelték a szoftveres oldalról, az 5G-s modellnél pedig az adatbiztonságra érzékeny ügyfeleket célozzák meg.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy Európában gyártjuk a Nokia XR21-et, a jellegzetes, robusztus 5G okostelefonunkat. Elkötelezettek vagyunk a biztonságba, a technológiába és a gyártási folyamatokba való beruházás mellett, amelyek biztonságosabbá és tartósabbá teszik készülékeinket” – mondta el Jean-Francois Baril, a HMD Global társalapítója, elnöke és vezérigazgatója.

Hogy a magyarországi üzem pontosan hol helyezkedik el, azt továbbra is titokban tartják, azt viszont tudni lehet, hogy az ott gyártásba kerülő mobilokat, honnan és milyen áron vásárolhatjuk meg. Jelenleg az 5G limitált, Frosted Platinum színváltozatú verziója Ausztria, Belgium, az Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Hollandia, Németország, Olaszország és Spanyolország területéről rendelhető meg a márka weboldalán keresztül 699 euróért, vagyis átszámítva durván 270 ezer forintért, míg a normál változat Európában mindenütt elérhető lesz 649 euróért, tehát 251 ezer forintért.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram