2022.08.26.TomiSpark

Komoly bajba kerülhet az Apple

Korábban már az Apple Pay versenyellenes jellemzői miatt is szó volt egy lehetséges trösztellenes perről a cég ellen, most pedig az AirTag és más hardverek kapcsán is gondok vannak az amerikai igazságügyi minisztérium szerint.

Több nagy portál, a Politico, valamint az Engadget is arról számolt be a napokban, hogy egy potenciális trösztellenes perrel nézhet szembe az almás cég. Ennek okaként néhány hete még a fizetési megoldásukat hozták fel, amivel amerikai hatóságok vádja szerint a szabotálták a többi hasonló alkalmazás működését, miután az Apple Pay használatára kötelezték a felhasználókat.

Ha mindez nem lenne elég, most állítólag a hardverek terén is problémák merültek fel, a hírek ugyanis arról szólnak, hogy ezúttal főként az AirTagek elleni panaszokra koncentrálhatnak az igazságügyi minisztérium ügyvédei. Utóbbiak elvileg már megkezdték az előkészületeket egy jövőbeli per kapcsán.

A gond ebben az esetben elvileg, hogy az AirTag ultraszéles sávú technológiát és az Apple Find My hálózatát használja az eszközök helymeghatározására, gyakran sokkal pontosabban, mint a Tile nevű cég korai modelljeinek Bluetooth-képes nyomkövetői. A Tile részéről a kongresszus előtti tanúvallomásában elárulták, hogy az Apple szándékosan hátrányos helyzetbe hozta őket az iOS-eszközökön azzal, hogy elzárta előlük is a Find My hálózatát.

A technológiai óriás tavaly végül megnyitotta ezt a harmadik fél eszközei előtt a helymeghatározás céljából, bár szigorú feltételekkel és korlátozásokkal, amelyek valószínűleg azt eredményeznék, hogy a Tile-hoz hasonló vállalatoknak fel kellene adniuk szoftveres ökoszisztémájukat az Apple javára.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram