2024.03.25.TomiSpark

Jöhet a műholdas üzenetküldés Androidra

Hasonló megoldásra számíthatunk, mint az Apple fejlesztése esetében, de más újdonságok is megérkezhetnek az Android 15 megjelenésével. Ezek a rendszer második fejlesztői előzeteséből derültek ki.

Pár napja számolt be arról a The Verge, miszerint megérkezett az Android 15 második előzetes, fejlesztői béta-változata. A Google által kiadott, a fejlesztőkre összpontosító bétatesztek olyan funkciók tesztelésére szolgálnak, amelyek valószínűleg bekerülnek majd az év végére tervezett végleges, nyilvános kiadásba. A cég tájékoztatása alapján a nyilvános bétaverziók április és július között lesznek tesztelhetőek.

A legújabb fejlesztői előzetes az Android-felhasználók által tapasztalt néhány kellemetlenséggel és biztonsági problémával foglalkozik, például az alkalmazásoknak jobban felismerhetővé teszi, miért nem érhetők el egyes szolgáltatások, ha a készülékek műholdas kapcsolatot használnak. Ez pedig egyben az első hivatalos megerősítése volt annak, hogy az Android 15 megérkeztével már elérhetővé válik a műholdas üzenetküldés.

A Google sajtóközleményében ráadásul arról is írtak, hogy az új előzetes tartalmazni fogja az előretöltött RCS alkalmazások támogatását a műholdas kapcsolat használatára az üzenetek küldéséhez és fogadásához. Ezen túl viszont lesznek még érdekességek, mint például a képernyőfelvétel-érzékelés támogatása olyan alkalmazások esetében, amelyek értesítik a felhasználókat, ha tevékenységüket rögzítik.

Javulni fog az egy érintéssel való fizetés lehetősége is, ami megbízhatóbb lesz, de tovább finomítják az Android 14-nél bevezetett többnyelvű hangfelismerést is. A flip-telefonok fedőképernyői is hasznosabbá válnak, mivel a fejlesztők közvetlen hozzáférést kapnak a velük való interakció több módjához, egyúttal az új CTA-2075 hangerő-szabvány támogatása segít az Android-felhasználóknak elkerülni, hogy a tartalmak közötti váltáskor következetlen hangerőt kelljen beállítaniuk.

Végezetül a Google jelezte, hogy komoly fejlesztések várhatók a PDF-funkciók terén is. A jövőben támogatni fogják a jelszóval védett fájlokat, a megjegyzéseket, az űrlapszerkesztést, a keresést és a másolással történő kijelölést is.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Array
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram