Bár a cégek továbbra is komolyan konkurálnak egymással, az Apple, valamint a Google tulajdonában lévő zenei streaming szolgáltatások között most már van átjárás. Persze ennek vannak és vélhetőleg még lesznek is korlátai egy darabig, de alább valami olyanról számolhatunk be, aminek vélhetően sokan örülni fognak.
Semmi meglepő nincs abban, hogy a fentebb említett cégek és azok riválisai igyekeznek egyedi termékekkel és szolgáltatásokkal előállni. Ebből fakadóan az is normálisnak számít, hogy alapvetően nem szoktak engedményeket tenni egymás irányába, de ebben most egy komoly változás következett be. Igaz erről semmilyen nagyobb reklám vagy közlemény nem került kiadásra, az újítást a MacRumors szúrta ki augusztus utolsó napjaiban.
Cikkük szerint Apple Music előfizetői, ha szeretnék már átvihetik saját lejátszási listáikat másik szolgáltatásba, egészen pontosan a YouTube Music felületére. Ez egyébként történelmi lépésnek mondható, hiszen az Apple korábban még egyszer sem kínált felhasználóinak natív eszközöket a playlistek zenei szolgáltatásokba történő átviteléhez.
Ez egy nagyszerű hír, de vannak azért kikötések, melyekkel kénytelenek leszünk együtt élni. Ha például van olyan dal a listánkban, ami egyik szolgáltatásban jelen van, a másikból viszont hiányzik, akkor azt oda nem tudjuk majd áttenni. Ha tehát a YouTube felületén van egy kedvenc zenénk, amit az Apple Musicban is meghallgatnánk, de ott az nem található meg, akkor hiába fogunk próbálkozni, az ott kimarad a listából.
Az is fontos, hogy az átjárás csak a zenékre vonatkozik. A podcastek, hangoskönyvek nem vihetők át egyik helyről a másikra és ami azt illeti, a kurátori vagy nem kollaboratív megosztott lejátszási listákat, továbbá az utóbbiak rendszerezésére létrehozott mappákat sem. Az Apple-től a YouTube felé való átküldéshez pedig értelemszerűen rendelkezni kell aktív Apple Music vagy iTunes Match előfizetéssel, ahogyan szintén aktív YouTube Music fiókkal is.
Ez a lépés elég nagy húzás volt, de fontos hozzátenni, hogy a YouTube zenei szolgáltatása az egyetlen, amivel az átjárás engedélyezett, legalábbis hivatalosan. Némi utánajárással hamar megtalálhatók ugyanis azok a harmadik féltől származó appok, amelyek segítségével a listákat a Spotify, az Amazon Music és más streaming szolgáltatók platformjaira is átpakolhatjuk.