A holland sörmárka szereti felhívni magára a figyelmet kreatív reklámjaival és persze elsőre őrültnek tűnő limitált termékeivel. A filozófiájukon úgy tűnik, most sem változtattak, mert a Bodegával összefogva készítettek egy kihajthatós telefont, ami a 2000-es éveket idézi és az akkori modelleknél nem is tud sokkal többet. Hogy miért készítettek ilyesmit? Mert szeretnék, ha az emberek kevesebbet lógnának a mobiljukon.
Úgy két évtizeddel ezelőtt abszolút menő dolognak számított egy kagylószerűen kihajtható telefon. Ezek még nyomógombosak voltak, jobb esetben színes kijelzősek és esetleg már fényképezni is lehetett velük. Még szerencsésebb esetben elfutott néhány divatos, unaloműző játék, ha pedig ezeken, illetőleg a telefonáláson és az üzenetküldésen kívül még netán zenét hallgatni is tudtunk vagy elérni valamilyen internetes funkciót, már boldogok lehettünk.
Mindeközben nem szippantottak be a mobiljaink minket annyira, mint manapság, érezhetően kevesebbet volt a kezünkben a készülék és sokan látják úgy, hogy többet beszélgettek egymással az emberek. Ezt a nézetet osztja a Heineken is, amely a Bodega cégével együttműködve április 18-án mutatta be a Boring Phone-t, ami gyakorlatilag egy Nokia 2660 flip alapjaira épül, külső megjelenésében pedig természetesen megkapta a sörmárkára jellemző színvilágot.
Bár a Heinekentől nem áll távol a humorizálás, néha ténylegesen piacra dobják az elsőre meghökkentő termékeket, ebből a telefonból például ötezer darabot tettek elérhetővé. A készülék egyik legfigyelemreméltóbb jellemzője az internet-hozzáférés és a közösségi média hiánya, amivel a fiatal felnőtteket arra ösztönöznék, szakadjanak el kicsit a technológiától és inkább személyesen folytassanak társadalmi interakciókat.
A telefon átlátszó burkolatot kapott, amit a felhasználók hologramos matricákkal takarhatnak el, de egy monokróm alképernyőt is kapunk, amin két Heineken sörösüveg látható. A dizájnt a Newtro kultúra és a modern kontextusban értelmezett retro esztétika inspirálta, a Z generációs és az ezredfordulós közönség megszólítására törekedve.
Ami pedig a technikai jellemzőket illeti, a Mocor RTOS szoftvere fut rajta, az 1450 mAh-s akkumulátor egy töltéssel akár egy hetet is kibír, telefonálni pedig 3G/4G hálózatokon is lehet majd vele, tehát ennyiben azért modern az eszköz, de kamerából csak egy 0,3 megapixeles egység került bele. Lehet viszont használni FM-rádiót, amihez vezetékes fülhallgatót is alkalmazhatunk és az egyik igazi klasszikus játék, a Snake is megtalálható rajta. A Heineken szerint mindez azért nagyszerű, mert ma a lehetőségek tárháza már akkora, hogy nehéz a pillanatban maradni.
„Mindannyiunknak jól jönne egy kis szünet az okos technológia állandó zavaró tényezőitől; ami a kutatásunk szerint még fontosabb a Z és az ezredfordulós fogyasztók számára. Amikor az okostelefon-használatukról beszélgettünk velük, gyorsan rájöttünk, hogy sokan úgy érzik, a társasági életben szokás szerint elvonja a figyelmüket a készülékük, de azt is bevallották, nem akarnak teljesen telefonmentessé válni” – mondta el Nabil Nasser, a Heineken globális vezetője.
A kutatást, melyre utalt az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban végezték el. Az eredmények szerint 37 százalék állítja, hogy túl gyakran ellenőrzi a telefonját, 32 százalék pedig azt mondta, szívesen kikapcsolná az éjszakai bulik közben. „Az okostelefonok túl érdekesek lehetnek, ezért egy unalmasat akartunk tervezni” – említette meg Oliver Mak, a Bodega társalapítója.
A Heineken sajtóközleménye szerint a limitált telefonokat világszerte fogják szétosztani a szórakozni vágyók között, de azoknak is készültek valamivel, akik esetleg lemaradnak erről, mivel júniusban egy olyan alkalmazást indítanak, amellyel unalmasabbá tehetők az okostelefonok, segítve a kikapcsolódást.