2023.03.29.TomiSpark

Gyerekeknek tervezett fejhallgatót a Logitech

Egy már meglévő irodába szánt technológiát dolgozták át, hogy az iskolások igényeinek a lehető legjobban megfeleljen. Egy izgalmas újdonság lett belőle.

Nagyobb igénybevételnek is ellenálló eszközt akart létrehozni a Logitech, ami a látottak alapján sikerült, ismerve legalábbis az elődöt. A Logitech Zone Learn ugyanis nem teljesen új dolog, a Logitech Zone fejhallgató vezetékes változatán alapul, amelyet kifejezetten a zsúfolt irodai élet kihívásaihoz terveztek. Ennek érdekében az említett fejhallgatón található egy lehajtható zajszűrős mikrofon, hogy az irodából érkező egyéb hangok ne hallatszódjanak be, továbbá a fejhallgató kábelén egy beépített távirányító található, amely külön gombokkal rendelkezik a hívások elnémítására vagy befejezésére.

A Gizmodo cikke szerint ennek a továbbfejlesztett változata lett a Logitech Zone Learn, ugyanis nagyon hasonlít a felnőtteknek szánt Zone-hoz, de helyett, hogy munkahelyi használatra tervezték volna, inkább az iskolák számára készült megfizethetőbb megoldásként, és számos olyan fejlesztést tartalmaz, amelyek jobban megfelelnek a fiatalabb felhasználóknak.

Az elegáns kék és narancssárga színű kivitel mellett a Zone Learn fejhallgató bővített állítási lehetőséggel rendelkezik, hogy kényelmes illeszkedést biztosítson a gyerekeknek, miközben továbbra is tartozék a zajszűrős mikrofon, de a hangszórók úgy lettek hangolva, hogy a zene helyett inkább a beszéd tűnjön erősebbnek, hogy ezzel is segítsék az olvasás elsajátítását, legalábbis a gyártó állítása szerint.

Alapvetően olyan helyzetekre tervezték, ahol a gyerekeknek tisztán érteniük és követniük kell a hallottakat, még a zajos osztálytermi környezetben is. A Zone Learn fejhallgatók megerősített részegységekkel rendelkeznek, így könnyen túlélhetik az asztalról való leejtést, és úgy tervezték őket, hogy könnyen, akár ezerszer, látható kopás nélkül tisztára törölhetők legyenek. Mindezek mellett a könnyű javíthatóságra is figyeltek, ezáltal a fő részegységek egy egyszerű csavarással eltávolíthatók és visszahelyezhetők.

A Logitech a termékhez háromféle kábelt kínál, USB-A, USB-C, továbbá egy klasszikus 3,5 mm-es audiokábel is jár hozzá, hogy akár a régebbi típusú gépekkel is kompatibilis legyen, de a modern eszközökhöz is illeszkedjen. Az egyszerűség érdekében viszont kizárólag vezetékes változatban lesz kapható, hogy az iskolákban ne legyen gond az akkumulátor állapota vagy a párosítás szokásos problémái miatt. Hogy még egyszerűbb legyen a dolog, gyorsbillentyű gombokat sem tettek rá.

Fotók: Logitech

A bevezetéskor a Logitech Zone Learn kizárólag iskolák és más oktatási intézmények számára lesz elérhető mégpedig előre konfiguráltan, a kérdés csak az, milyen színösszeállításban és milyen kábellel kérik majd az illetékesek, de a tervek szerint nyártól kezdve már másutt is elérhetővé teszik az eszközt.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram