2024.03.12.TomiSpark

Fotómegosztó platformon dolgozik a TikTok

Úgy tűnik, a ByteDance komolyan gondolja, hogy felvegye a versenyt az Instagrammal.

Nagyon érdekes dolgot szúrt ki a TheSpAndroid. A blog március 11-én megosztott cikkében arra hívta fel a figyelmet, hogy a TikTok tulajdonosánál egy Tiktok Photos nevű újdonságon dolgoznak. A platform hosszú ideje uralja a rövid videók piacát, ami miatt olyanok is erre az útra léptek, mint a YouTube a Shorts és az Instagram vagy a Facebook a Reels révén.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a ByteDance szakemberei csak ülnének a babérjaikon, így időnként jönnek újítások, a következő például a TikTok Photos lehet. Az említett blog írója ezt az alkalmazásban talált kódra alapozza. Így lelt rá az alábbi képen is látható ikonokra, illetőleg olyan további dolgokra, mint a „Tiktok Photos hamarosan elindul...” szövegek.

A TheSpAndroid szerint mindezen dolgok egy olyan helyen jelenhetnek majd meg, ahol tájékoztathatják a felhasználókat az új fotómegosztó platformról, illetőleg lehetővé teszik, hogy megnyissák vagy telepítsék a TikTok Photos alkalmazást.

A karakterláncok, amelyeket megosztottak a Tiktok és a Tiktok Photos közötti posztok szinkronizálása felé mutatnak. Itt lehet szó olyanokról, amiket már korábban posztoltunk a fő appban, de újak is, a szinkronizálást pedig magunk állíthatjuk majd. A TikTok egyébként egy ideje már engedélyezi, hogy a képeket videóként tegyük közzé, ezek pedig úgy jelennek meg a feedben, mint a hagyományos posztok.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Array
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram