2023.01.28.TomiSpark

Fontos fejlesztést kapott a Razer okostelefonokhoz való kontrollere

Mostantól kezdve a Kishi V2 kontroller olyan játékokkal is működni fog, amelyek alapvetően csak az érintőképernyős vezérlést támogatják. A frissítés által a Razer Nexus alkalmazáson belül is bővülni fog a támogatott játékok könyvtára.

A Razer még 2020 elején jelentette be hivatalosan, hogy mobilos kontrollert fog kiadni, amit a telefon tetejére és aljára lehet felcsatlakoztatni, így az fektetett állapotban egy igazi konzolként működhet. Végül ez lett a Kishi, ami ugyan univerzális, azonban kizárólag androidos eszközök esetében, azóta pedig már a második generáció is megjelent az előző esztendőben.

Utóbbihoz most egy fontos újítás érkezett, mivel a Gizmodo beszámolója szerint egy szoftverfrissítés által Androidot használó okostelefonok esetében már olyan játékokhoz is használhatjuk, amelyek nem támogatták a kontrollerek használatát.

Annak ellenére, hogy a legtöbb okostelefon olyan processzorokkal rendelkezik, amelyek könnyedén felülmúlják a modern kézi játékkonzolokban található processzorokat, a mobileszközökön élvezhető játéktípusokat erősen korlátozzák a gombok teljes hiánya. Az érintőképernyős kezelőfelület nagyszerű lehet több esetben is, ugyanakkor az akciójátékok, de akár a versenyzős játékok esetében is sokszor hatékonyabb, ha fizikai gombokkal dolgozunk.

Fotók: Razer

Mostantól azonban a Virtual Controller Mode lehet a segítségünkre abban az esetben, ha olyan játékot indítunk el, amit csak az érintőképernyőn keresztül tudtunk működtetni, köszönhetően a Razer Nexus Android alkalmazás és a kontroller firmware-frissítése által.

Mindez lehetővé teszi majd a felhasználóknak, hogy Kishi V2 kontroller fizikai gombjait a képernyőn megjelenő virtuális vezérlőkhöz rendeljék, így amikor egy gombot vagy a Kishi V2 kapcsolóit megnyomják, akkor azt a bemenetet érintőképernyős interakcióként továbbítják a játéknak. Ami ehhez szintén jó hír, hogy ennek attól függetlenül működnie kell, hogy a játékban hol és miként helyezkednek el a vezérlők, mivel a Razer Nexus alkalmazásban az egyes játékokhoz átállíthatók és átméretezhetők a hozzárendelések.

A Virtual Controller Mode funkció már elérhető és a hírek alapján a a Razer Edge kézi konzolon is lehetőség lesz az alkalmazására.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Array
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram