Hiába jelent már meg a PS5, a Sony ennek ellenére tovább gyártja korábbi konzolját. A döntésükkel teljesen más utat vesznek mint a Microsoft az Xbox esetében, de természetesen ők is okkal cselekednek így.
Néhány napja jelentek meg azok a hírek, miszerint a Microsoft egy ideje már nem hajlandó Xbox One konzolokat legyártani, mivel hatalmas kereslet mutatkozott az új generációs termékeikre. Mivel a Series X és Series S kiviteleket sokan szeretnék a magukénak tudni, így 2020 végétől kezdve csak ezekre igyekeztek koncentrálni.
Hogy nem mindenki gondolkodik hozzájuk hasonlóan arra a Sony a legjobb példa. A PlayStation 5 2020 novemberében jelent meg először, ám ők egészen másik filozófiát követve, továbbra is gyártják a PS4-eket. Ennek oka, hogy nincs elég új eszköz.
Bár az eredeti tervek a Bloomberg információi szerint úgy szóltak, hogy már a tavalyi év végén befejezik a korábbi termék gyártását, a készlethiány miatt ezt egyelőre elhalasztották. Meg nem nevezett források szerint a cég ezzel próbálja enyhíteni a PS5 gyártásából és szállításából adódó feszültségeket.
A vállalat részéről ezzel kapcsolatban nem érkezett hivatalos megerősítés, mindössze annyit közöltek, hogy a PS4 az egyik legsikeresebb volt, ezért tovább készítik őket. Elég sokat mondó azonban a PlayStation üzletág főnökének a megszólalása, Jim Ryan ugyanis nemrégiben elmondta, a koronavírus nagyon megnehezítette a dolgukat, a hardverekre való hatalmas igényt nem tudják a tervek szerint kielégíteni, a szoftverfejlesztések pedig szintén lassabban haladnak a megszokottnál.
A Polygon által közzétett információk alapján a Sony szervezeti átalakításokat és központosítást vitt véghez, hogy hatékonyabbá tegye a folyamatokat.