2023.01.10.TomiSpark

Ezek a háttérképek a töltöttséghez alkalmazkodnak

A mozgó háttérképek abszolút nem számítanak újdonságnak, ám a Dynamic Wallpaper nevű applikáció ebben is tudott valami újat mutatni. Hasznos, ingyenes és ami talán sokakat meggyőzhet, hogy reklámmentes.

A szóban forgó alkalmazásoktól sokan szoktak visszakozni, ugyanakkor a Dynamic Wallpaper egészen meggyőzőnek mondható, a tavaly októberi megjelenése óta pedig már 50 ezernél is többen töltötték le a Play Áruházból.

Kezdjük a lényeggel: az alkalmazás tulajdonképpen különféle háttérképcsomagokat kínál a felhasználóknak, mindegyikben három kép található, ezek pedig annak függvényében változnak, milyen töltöttségi szinten van éppen a telefonunk. Az általunk kiválasztott három kép közül az egyik a teljes töltöttségre utal, egy másik a megfelelő állapotra céloz, míg a harmadik az alacsony akkut jelzi számunkra.

Az app jelenleg teljesen ingyenes, ráadásul a reklámok sem zavarnak be, ami azért a legtöbb embert eléggé idegesíteni szokta, és az elérhető 17 csomag is egészen változatosnak mondható, igaz egy idő után ezekre is rá lehet unni, de a fejlesztők ígéretei szerint lesznek bővítések a jövőben.

Erről a tervező, Rushikesh Kamewar beszélt még néhány hónapja amiről az Android Police hozott le egy cikket. Ebben arról is szó esett, hogy később akár mindenki magának választhatja ki a számára szimpatikus három fotót, vagyis egyéni csomagok összeállítására is lehetőség nyílhat. Ez talán nem is baj, hiszen az alkalmazás bármennyire hasznos és energiatakarékos, a 38MB-os méret nem mondható kevésnek, így ennyi tárhelyért cserébe biztosan vannak páran, akik valamivel többet várnának el. Utóbbi egyébként az értékeléseken is látszik, hiszen egyelőre 3,6-ot sikerült elérni.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram